Falvak is igényelhetnek kulturális támogatást?

Varagya Szilvia, az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium szóvivője:

A korábbi hírekkel ellentétben nemcsak városok, hanem falvak is megpályázhatják az Európai Unió Alapinfrastruktúra Operatív Programjának első körében a kulturális beruházásokra szánt támogatásokat.

Varagya Szilvia, az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium szóvivője:

A korábbi hírekkel ellentétben nemcsak városok, hanem falvak is megpályázhatják az Európai Unió Alapinfrastruktúra Operatív Programjának első körében a kulturális beruházásokra szánt támogatásokat. A pályázat első körében március 1-jéig lehet benyújtani a projekteket.

Mi nyújthatott alapot annak a polgármesterek körében elterjedt információnak, amely szerint a falvak csak a második körben, vagyis a májusra tervezett vidékfejlesztési támogatások keretében pályázhatnának kulturális beruházásokra?

A korábbi elképzelések szerint a regionális infrastruktúra építése terén az 5 ezer lakosúnál kisebb községek nem juthattak volna támogatáshoz, hiszen rájuk elsősorban a 3.4 számú, a községek felújítására és fejlesztésére irányuló intézkedés vonatkozott volna. A feltételek egységesítése érdekében ezt a lehetőséget a legutóbbi brüsszeli tárgyalások során végül elvetettük. A kisebb települések fellendítését nem gátolni, ellenkezőleg, ösztönözni akarjuk, így a községek a 3.1 számú intézkedés esetében a lakosok számától függetlenül pályázhatnak.

Mekkora pénzösszeg áll a községek rendelkezésére?

Idén 4,8 millió euróra számíthatnak. Ez az összeg évről évre nőni fog; 2006-ban például már hozzávetőleg 9 millió eurót fordítanak erre a célra. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?