Eltemették Zoran Djindjicset

Belgrád. A belgrádi Újtemetőben szombaton végső nyugalomra helyezték Zoran Djindjics szerb miniszterelnököt, akit szerdán gyilkoltak meg ismeretlenek a kormánypalota előtt.

A meggyilkolt miniszterelnök felesége, 13 éves lánya és 9 éves kisfia. Zoran Djindjicset a Szent-Száva székesegyházban ravatalozták fel, a templom előtt és a környékbeli utcákon végeláthatatlan tömeg állt, rengeteg felfegyverzett rendőr vigyázott a biztonságra. TASR/EPA-felvételBelgrád. A belgrádi Újtemetőben szombaton végső nyugalomra helyezték Zoran Djindjics szerb miniszterelnököt, akit szerdán gyilkoltak meg ismeretlenek a kormánypalota előtt.

Holttestét Szerbia legnagyobb pravoszláv katedrálisában, a Szent Száva-székesegyházban ravatalozták fel, a szerb kormány tagjai váltottak őrséget a koporsónál. Amfilohije montenegrói-tengermelléki püspök halotti beszédében kiemelte: Djindjicsre a vak és rövidlátó gyűlölet gyilkolta meg, amivel nemcsak a kormányfő családtagjait, hanem az egész népet szívén sebezték. Az Újtemetőbe induló gyászmenet elején katonai zenekar haladt, a másfél kilométeres út mentén végig élő falat alkotott a gyászoló tömeg.

Az Európai Unió nevében Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszter, az EU soros elnöke a meggyilkolt miniszterelnökhöz intézett utolsó szavaiban azt ígérte, hogy víziója valóra válik, s Brüsszel segíteni fog mindazoknak, akik a közös Európa felé haladva a békéért, a demokráciáért és a fejlődésért küzdenek. Zoran Zsivkovics volt belügyminiszter, a meggyilkolt miniszterelnök várható utódja hasonlóképpen azt ígérte párttársához intézett utolsó szavaiban, hogy álma megvalósul: Szerbia európai, demokratikus, hatékony és gazdag ország lesz. A miniszterelnököt katonai tiszteletadással, díszsortűz után helyezték végső nyugalomra a Hatalmasságok Fasorában. A temetésen részt vett Mikuláš Dzurinda kormányfő is.

Megosztott az ország

Belgrád. A szerb főváros európai gondolkodású része, legalább 400 ezer ember vett részt a gyászszertartáson. Utoljára a 2000. október 5-i forradalom idején voltak ennyien Belgrád utcáin – nyilatkozta lapunknak Jarábik Balázs, aki a Pontis alapítvány képviseletében szerbiai tanulmányúton járt a múlt héten. Mint mondta, ezeket az embereket megdöbbentette a politikai gyilkosság, és a balkanizálódástól, a milosevicsi éra viszszatérésétől tartanak. Ugyanakkor rendkívül megosztott a társadalom. – Több régióban is jártunk, és megrökönyödésünkre nem egy helyen ünneplésbe kezdtek a merényletről szóló hír hallatán – mondta Jarábik. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?