Budapest diplomáciai sikere

Nápoly. Záró szakaszába lépett az első uniós alkotmány kidolgozása: Nápolyban tegnap megnyílt az EU és a csatlakozó országok külügyminiszteri konklávéja.

Nápoly. Záró szakaszába lépett az első uniós alkotmány kidolgozása: Nápolyban tegnap megnyílt az EU és a csatlakozó országok külügyminiszteri konklávéja. Túljutott az első akadályon a kisebbségi jogokra való utalás, amely a magyar diplomácia erőfeszítéseinek köszönhetően került be az EU leendő alkotmányának alapértékei közé. Kovács László magyar külügyminiszter tegnap elmondta: az értekezlet késői kezdése alkalmat adott arra, hogy a kisebbségi jogok megemlítésének ellenzőivel újabb külön megbeszéléseket folytasson az olasz elnökség kompromisszumos formulájáról. A lett, az észt és a szlovák fél végül is tudomásul vette az olasz elnökség javaslatát. Kovács László külön kiemelte, hogy a román miniszter a magyar– román együttműködést méltatva hangsúlyozottan támogatta a javaslatot. Ezúttal is támogatólag szólt Ausztria, Finnország, Szlovénia és Málta, s csatlakozott hozzájuk Belgium és Dánia is. A nápolyi ülésen volt először egyértelműen és nyíltan támogató a német álláspont. Fontos körülményként említette Kovács László, hogy Franciaország nem hozta szóba a kisebbségi kérdést. A spanyol külügyminiszter hangoztatta, hogy tudomásul veszik a magyar igényt, és hogy annak valamilyen formában szerepelnie kell az alapértékek között, de jogi szempontból ezt pontosabban kell megfogalmazni, vagyis nem szabad a kisebbségeknek többletjogokat biztosítani.

A dél-olasz nagyváros tegnap valósággal megbénult az útlezárások miatt. Közel ötezer rendőr, továbbá csendőrök, katonák, helikopterek vigyázzák az értekezlet biztonságát. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?