Az amnesztialevélről másolta át az elnök aláírását, majd pénzt gyűjtött a nevében

Poprád/Késmárk/Pozsony. A poprádi és késmárki rendőrök tegnap letartóztatták azt a férfit, aki az államfő nevében pénzt próbált kicsalni. A hivatásos katonaként tevékenykedő 49 éves Jozef K.

Poprád/Késmárk/Pozsony. A poprádi és késmárki rendőrök tegnap letartóztatták azt a férfit, aki az államfő nevében pénzt próbált kicsalni. A hivatásos katonaként tevékenykedő 49 éves Jozef K. egy alkalommal már volt büntetve: hivatali jogkörrel való visszaélésért és kenőpénz elfogadásáért 16 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, valamint 50 ezer korona pénzbírsággal sújtották. Ekkor Schuster államfő – tekintettel addigi büntetlen előéletére – a büntetés felének letelte után kegyelmet adott a megtévedt katonának. Egy magát megnevezni nem kívánó hírforrás szerint Jozef K. éppen erről a kegyelmi rendeletről másolta, szkennelte át az elnök aláírását.

Jozef K. a köztársasági elnök irodája nevében levélben kérte a Tatravagónkát és a Tatran Sörgyárat, hogy támogassanak egy Felsővízközi (Svidník) járásban élő családot, amely december 26-án tragikus körülmények között veszítette el hozzátartozóit. (A rendőrség egyébként nem tud ilyen esetről.) Az első levélre Schuster aláírása került, míg a másodikat az elnöki iroda munkatársaként írta alá. Az anyagi támogatásért cserébe azt kínálta a sörgyárnak, hogy képviselői részt vehetnek az elnök külföldi útjain. A Tatravagónka át is utalt 60 ezer koronát, a sörgyár azonban gyanúsnak találta a nyomtatványt, és az elnök kassai irodájához fordult. Az iroda értesítette a rendőrséget, s egyetlen nap elég volt arra, hogy leleplezzék a csalót. Az eset példa nélküli a szlovák kriminalisztika történetében. A szélhámos egyébként személyesen kereste fel a Tatravagónka vezetését, hogy az átutalásról szóló bizonylatot átvegye, elfogásának részleteiről közelebbit nem hoztak nyilvánosságra.

A köztársasági elnököt sokkolták a történtek. Ján Füle szóvivő szerint az államfő „hihetetlenül durvának” nevezte Jozef K. eljárását, és díjazta a rendőrök gyorsaságát. (s, t, kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?