Csenke/Nagymagyar. Három kilométeres üldözés után hétfőn illegális határátlépőket fogott el a rendőrség a Dunaszerdahelyi járásban, Nagymagyar mellett. A szomszédos Csenke közelében a rendőrök igazoltatni szerették volna egy Citroen Jumper vezetőjét.
Átlőtt kerékkel is menekült a csempész
Csenke/Nagymagyar. Három kilométeres üldözés után hétfőn illegális határátlépőket fogott el a rendőrség a Dunaszerdahelyi járásban, Nagymagyar mellett. A szomszédos Csenke közelében a rendőrök igazoltatni szerették volna egy Citroen Jumper vezetőjét. A húszéves kassai férfi lassított, majd a rendőrök közvetlen közelében gázt adott, és nagy sebességgel elszáguldott. A rendőrök előbb leadtak két figyelmeztető lövést, de mivel ekkor sem fékezett az autó, újabb fegyverhasználatra került sor. Ezúttal a jármű jobb hátsó kerekét lőtték ki, de a férfit a lyukas gumiabroncs ellenére is csak három kilométer után tudták elfogni. Az autóban hat indiai és pakisztáni állampolgárt találtak. A menekültek keleten léptek Szlovákia területére, és Ausztriába szerettek volna továbbmenni. A jármű vezetőjét letartóztatták, az illegális bevándorlók pedig valószínűleg a bősi menekülttáborban végzik, tájékoztatta lapunkat Viktor Plézel, a rendőrség nagyszombati kerületi szóvivőjének helyettese. A rendőrség vizsgálja, hogy a húszéves férfi folytatott-e már korábban is hasonló tevékenységet. Az akció során személyi sérülés nem történt, a rendőrök fegyverhasználatát jogosnak ítélték. A közúti ellenőrzés része volt annak a rendőrségi akciónak, melyet az ellen az embercsempészbanda ellen foganatosítottak, amely Nagymihályból Nagylég érintésével szállította az osztrák határig az illegális bevándorlókat. A csempészek azért érintették Nagyléget, mert arrafelé az utakat kevésbé ellenőrzik, mint a Nyitra– Szenc–Pozsony vonalon. Az a banda, melynek tagját a hétfői akció során vették őrizetbe, mindig ezt az útvonalat használta. A belügyminisztérium egyik legfontosabb célja az embercsempészet visszaszorítása. Ezt a szlovák– ukrán határ fokozottabb ellenőrzésével kívánják elérni. Vladimír Palko tárcavezető már korábban megemelte az ezen a szakaszon szolgálatot teljesítő határőrök számát, a veszélyességi pótlékot is növelte ezer koronával. Az intézkedésre nagy szükség volt, május 1-je után ugyanis ez a szakasz lesz az EU keleti határa. (jom, -kcr-)
A rendőrség eddig 12 493 illegális bevándorlót tartóztatott le. Közülük 10 358-an kértek menedékjogot.
2003-ban az illegális határátlépések visszaszorítására létrehozott különleges rendőri alakulat 154 bűncselekményt leplezett le. 205 személy ellen indult eljárás, közülük 25 külföldi volt.
A rendőri munka hatékonyságának növekedését mutatja, hogy míg 2003-ban 205 embercsempész ellen folytattak eljárást, addig 2003 első két hónapjában már 48 ellen. (t, kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.