Pozsony. Tegnap a pozsonyi várban Rudolf Schuster köztársasági elnök kitüntetéseket adott át Szlovákia alkotmánya elfogadásának 10. évfordulója alkalmából. Az ünnepélyes keretek között megtartott díjátadáson részt vett számos közéleti szereplő, köztük Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és több kormánytag.
Állami kitüntetés Ág Tibornak
Rudolf Schuster és Ág TiborSomogyi Tibor felvételePozsony. Tegnap a pozsonyi várban Rudolf Schuster köztársasági elnök kitüntetéseket adott át Szlovákia alkotmánya elfogadásának 10. évfordulója alkalmából. Az ünnepélyes keretek között megtartott díjátadáson részt vett számos közéleti szereplő, köztük Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és több kormánytag.
Rudolf Schuster a legmagasabb szlovák állami kitüntetést, a Ľudovít Štúr Érdemrendet adományozta a hazai kulturális, tudományos és katonai élet 22 jeles képviselőjének, köztük Ág Tibor népzenegyűjtőnek és karnagynak, aki a néprajz és a folklórművészet területén kifejtett sokéves tevékenységéért az Érdemrend harmadik fokozatát vehette át.
Ág Tibor lapunknak elmondta: „Csupán a sajtóból értesültem a díj odaítéléséről, a hírnek természetesen örültem, mert egy kitüntetés mindenképpen elismerést fejez ki. Az igazi elismerést azonban az jelentené, ha az állam hathatós segítséget nyújtana a munkám elvégzéséhez és megkönnyítené a fiatal, népzenével foglalkozó szakemberek tevékenységét.” (ervé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.