A választások előtti utolsó felmérések

Pozsony. A HZDS kapná a választásokon a legtöbb, 18,7 százaléknyi szavazatot, Robert Fico pártja, a Smer 15, 2 százalékkal a második lenne – legalábbis a statisztikai hivatal közvélemény-kutató ügynökségének választások előtti utolsó felmérése szerint.

Pozsony. A HZDS kapná a választásokon a legtöbb, 18,7 százaléknyi szavazatot, Robert Fico pártja, a Smer 15, 2 százalékkal a második lenne – legalábbis a statisztikai hivatal közvélemény-kutató ügynökségének választások előtti utolsó felmérése szerint. Az utóbbi napokban két ügynökség adatai alapján éppen fordított volt a két párt sorrendje, vagyis azokban a Smer némileg megelőzte Mečiar pártját. A statisztikai hivatal eredményei 10,1 százalékkal az MKP-t sorolták a harmadik helyre. Az SDKÚ 8,5, az ANO 7,8, a KDH 7,2, a HZD pedig 5,4 százalékos támogatottságot élvez. Szlovákia Kommunista Pártja 4,9 százalékkal rekedne a parlamenten kívül.

Biztosan készül szavazni több mint 59 százalék, s a választók további egynegyede is inkább arra hajlik, hogy voksolni fog. Az SDĽ szimpatizánsainak 82 százaléka készül szavazni. Az SDKÚ-nál ezek aránya 81 százalék. Az MKP-vel rokonszenvezők háromnegyede (pontosan 74 százaléka) járul biztosan az urnákhoz, tehát a párt minden negyedik potenciális szavazója csak fontolgatja vagy többé-kevésbé elveti a részvételt. Az emberek 6,4 százaléka biztosan otthon marad, s rajtuk kívül hasonló magatartást fontolgat minden huszadik ember is. A preferencia-szavazatok lehetőségével, vagyis a „karikázással” 76 százaléknyian kívánnak élni; az SDKÚ és az SDĽ esetében arányuk 85, az MKP-nál 83, a HZDS-nél pedig 82 százalék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?