20 százalékkal drágul a gáz

Pozsony. Az árszabályozási hivatal (ÚRSO) tegnapi döntése nyomán az idei januári 12 százalékos drágulást október 1-jétől átlagosan további 20,3 százalékos földgáz-áremelés követi. A Szlovák Gázművek eredetileg 22 százalékos emelést javasolt.

Október 1-jétől átlagosan 20,31 százalékkal emelkedik a lakossági vezetékes földgáz – jelentette be tegnap az árszabályozási hivatal (ÚRSO). A Szlovák Gázművek (SPP) lapunkhoz még korábban eljuttatott állásfoglalása szerint az újabb emelésnek két oka van. Az egyik, hogy a mérvadó Brent típusú kőolaj hordónkénti (159 liter) ára a 2004. decemberi 41,69 dollárról 2005. júniusára 55,42 dollárra emelkedett, ami 33 százalékos drágulást jelent, ráadásul azóta már a 70 dollárt ostromolja az árszint. A másik befolyásoló tényező a korona árfolyama, amely 2004 decemberéhez viszonyítva 8 százalékot gyengült az amerikai dollárhoz viszonyítva – márpedig a gázpiacot a dollár uralja. „A gázművek tehát kizárólag a negatív világpiaci tényezők miatt javasolja az emelést” – közölte Dana Kršáková, az SPP szóvivője.

„A piaci tényezők által kikényszerített áremelésről van szó” – nyilatkozta Miroslav Lupták, az árszabályozási hivatal szóvivője. A képhez hozzátartozik, hogy az ÚRSO az idei gázárak megállapításakor 38 dolláros olajárból és 29 koronába kerülő dollárból indult ki, miközben napjainkban a Brent hordója 65 dollár feletti összegbe kerül, az amerikai fizetőeszköz pedig 32 korona körül mozog. Elemzők szerint a 20 százalék feletti áremelés közel 1 százalékkal növelheti az éves inflációt, a pénzromláshoz a hőszolgáltatás 10 százalék körüli drágulása is hozzájárul. Ezzel párhuzamosan viszont az infláció visszafogja a reálbér-emelkedés ütemét. Napjainkban a lakossági vezetékes földgáz ára a fogyasztás nagyságától függően köbméterenként 10,21 és 16,74 korona között mozog, októbertől pedig 12,46 és 20,38 korona közötti lesz az intervallum.

Csehországban ugyancsak októbertől 17,4 százalékkal drágul a lakossági földgáz – közölte tegnap az illetékes energiahivatal. Az árszabályozás egy átlagos háztartás számára, ahol gázzal főznek és fűtenek, évi 2832 koronás többletkiadást jelent. Csehországban idén már harmadszor emelik a gáz árát, januárban 1 százalékkal, júniusban pedig 5%-kal növelték. (t, shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?