Két különböző betegség

Tavasszal a gyönyörűen virágzó meggyfáink egyik napról a másikra úgy néznek ki, mintha leforrázták volna. Egyértelmű, hogy ezekről a fákról termést nem remélhetünk. Az előbb említett látvány viszont jelzése a kártételnek, és egyben annak is, hogy a meggy monília elleni védekezéssel elkéstünk.

Tavasszal a gyönyörűen virágzó meggyfáink egyik napról a másikra úgy néznek ki, mintha leforrázták volna. Egyértelmű, hogy ezekről a fákról termést nem remélhetünk. Az előbb említett látvány viszont jelzése a kártételnek, és egyben annak is, hogy a meggy monília elleni védekezéssel elkéstünk.

Nagyon sokan összekeverik a meggy moníliát a tűzelhalással. Alapvetően két egészen különböző betegségről van szó: az egyik baktériumos betegség és kizárólag az almástermésűeket támadja meg, ez az ervinia, vagy tűzelhalás. A meggy monília pedig nem baktériumos betegség, amely a meggynél szokott a legfeltűnőbb lenni, de az összes többi gyümölcsöt is megtámadja. Alapvető védekezés ellene a permetezés, amit – csakúgy mint a baracknál – a meggynél is réztartalmú szerekkel célszerű elvégezni. A lemosó permetezést kora tavasszal rügypattanáskor egyszer kell elvégezni, de nem általános gyakorlatról van szó. Célszerű lenne egy záró permetezést bizony ősszel is elvégezni, ami a meggy esetében körülbelül augusztus végére esik. Őszibaracknál egy ilyen védekezés kimondottan szeptemberre javasolható, ezt általában el szokták hagyni, pedig nagyon jó befektetés lenne. Ezzel még valójában nem zárul le a monília elleni védekezés, mert például az év során folyamatosan kell gondolni rá, de miután általában más betegségek ellen is védekezünk, így a monília ellen is automatikusan védekezünk ilyenkor. (MR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?