Meg kell erősíteni a közintézmények helyzetét Európában. Támogatásuk különösen fontos a közszolgálati műsorszolgáltatók médiapiaci helyzete miatt is. Csütörtöki találkozójukon ebben egyetértettek a kulturális minisztérium képviselői, és Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Petra Bačinská, a kulturális minisztérium kommunikációs osztályának igazgatója.
Keresés
Feketébe öltözött a köztévé
A mai nap folyamán szimbolikusan is megkezdődött a tiltakozás a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) átalakítása ellen, feketébe öltöztek demonstrálók, de más újságírók is csatlakoztak hozzájuk.
Nőtt az IBM negyedéves profitja
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az IBM negyedéves profitja az egy évvel korábbihoz képest.
Évtizedeken át bántalmazta feleségét egy nyugdíjas, még egy baltát is hozzávágott!
A 79 éves kiszucai (Kysuca) Jozef már megkapta végleges büntetését, amiért évtizedeken át bántalmazta feleségét, fizikailag és lelkileg is. Gyakran azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt.
Eddig nem látott vadállat jelent meg Szlovákiában
Aranysakálok felbukkanásáról számoltak be a vadászok.
Mémözönnel lepték el Végh Attilát
A ketrecharcos Végh Attilát olyan viccekkel árasztották el, amitől térdre rogy az ember.
Az alkalmazottak hangos távozása a vállalatok számára katasztrófát jelenthet
Az elégedetlenkedő alkalmazottak a legtöbb esetben először a közösségi médiában, majd a vezetőségnek jelentik be távozásukat. De a karrierjük mellett a vállalat hírneve is kockán forog.
Kevésbé bíznak Szlovákiában a külföldi szolgálatok
A külföldi titkosszolgálatok már megválogatják, milyen információkat osztanak meg a szlovák féllel, attól tartanak, a 4. Fico-kormánnyal érkező változások miatt, azok az oroszok birtokába juthatnak.
Húsz centiméter hó hullott a Lomnici-nyereg térségében, újra lehet síelni
Ezen a hétvégén újra birtokba vehetik a sípályákat a síelők. A lehűlésnek és a havazásnak köszönhetően jók a feltételek a tavaszi síeléshez. Marián Galajda, a tátrai síközpontok üzemeltetőjének szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Jasná síközpont, valamint a tátralomnici (Tatranská Lomnica) síközpont is megnyitja kapuit a hétvégén.
Ján Ďurovčíknak 20 évvel fiatalabb felesége és egy 4 éves fia van
Egy család és egy gyermek mindenkit megváltoztat. Ez alól a Let's Dance legrettegettebb zsűritagja sem kivétel, akinek munkáit New Yorktól Japánig játszották már. Arról is beszélt, hogy miért voltak és vannak mindig is jóval fiatalabb partnerei.