New York. A szeptemberi amerikai terrorcselekmények hatásai késleltetik az amerikai gazdaság fellendülését – nyilatkozta az amerikai pénzügyminiszter. Paul O’Neill szerint hozzávetőleg egy negyedévet fog késni a gazdasági kilábalás.
Keresés
Lakásvásárlás némi segítséggel
Pozsony. Szlovákiában a legnagyobb igény továbbra is a kétszobás, 60 négyzetméteres lakások iránt mutatkozik. Az Ingatlanügynökségek Nemzeti Szövetsége (NARKS) szerint ez elsosorban a fiatal családok lakásvásárlási igényeit tükrözi, a kétszobás lakás ugyanis az, amit a fiatalok, a legkülönfélébb finanszírozási módszerek segítségével még meg tudnak venni.
Megkezdik a támadást?
London/Washington/Kabul. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az afgán ellenzékkel együtt 48 órán belül lecsap az Oszama bin Laden által irányított afganisztáni kiképzőtáborokra és a tálib rendszerre, adta hírül tegnap több angol lap. A támadás tehát már ma megkezdődhet.
Nyolcvan láda lövedék
Pozsony. Valószínűleg nyolcvan láda aknavető-lövedék állt gazdátlanul szombat estétől tegnap délutánig a pozsonyi repülőtér betonján. A veszélyes szállítmányt szombaton abból az iráni repülőgépből rakták ki, amely 18 órakor érkezett Teheránból.
Már látható a kollégium
Komárom. Szombaton tartották az ünnepélyes tanévnyitót a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem kihelyezett karán, ahol 200 fiatal kezdte meg tanulmányait.
Zsidóellenes feliratok
Kassa. Szombatra virradóra zsidóellenes feliratok és horogkeresztek jelentek meg a Fő utca Koldusház néven ismert műemléképületének homlokzatán. A házban ügyvédi iroda is működik; egyik tulajdonosa, Pavol Sitár a helyi zsidó hitközség elnöke.
Odamondogatás helyett párbeszéd
<P><STRONG>Dunaszerdahely. Több mint öt órán át tartott a szlovákiai magyar szakértelmiségiek és politikusok véleményütköztetése, valamint az érdekazonosságok keresése azon a fórumon, amelyet szombaton a Márai Alapítvány szervezett. </STRONG></P>
<P> </P>
Több pénz kellene a titkosszolgálatnak
Pozsony. Bővíteni kellene a terrorizmus elleni harccal foglalkozó csoportok költségvetési keretét a hírszerzésnél. Egyebek között erről is beszélt Vladimír Palko, a parlament védelmi és közbiztonsági bizottságának tagja tegnap a Szlovák Televízióban.
Nem támogatják a gázáremelést
Pozsony. A magánosítási folyamat lehetséges korrigálásáról is tanácskoztak tegnap a Demokratikus Baloldal Pártjának vezetői. Egyebek között eldöntötték: a jelenlegi megbízatási időszakban nincs okuk támogatni a gáz árának emelését. A párt a hónap közepén határoz arról, kiket indít a megyei önkormányzati választásokon. (SITA)
Kik lesznek a megyefőnökjelöltek?
Pozsony. Szombaton döntött a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió a megyei önkormányzati választásokon induló jelöltekről. A Pozsonyi kerületben Peter Gandl, a Nagyszombatiban Zoltán Horváth, a Nyitraiban Tibor Tóth, a Kassaiban pedig Alojz Rajnič verseng a megyefőnöki tisztségért. (TASR)