Odamondogatás helyett párbeszéd

<P><STRONG>Dunaszerdahely. Több mint öt órán át tartott a szlovákiai magyar szakértelmiségiek és politikusok véleményütköztetése, valamint az érdekazonosságok keresése azon a fórumon, amelyet szombaton a Márai Alapítvány szervezett. </STRONG></P>
<P>&nbsp;</P>

Elemezték a nézetkülönbségek okait is. Huncík Péter, a Márai Alapítvány vezetoje, Csizmadia Ervin politológus és Bugár Béla, az MKP elnöke. Somogyi Tibor felvétele

Dunaszerdahely. Több mint öt órán át tartott a szlovákiai magyar szakértelmiségiek és politikusok véleményütköztetése, valamint az érdekazonosságok keresése azon a fórumon, amelyet szombaton a Márai Alapítvány szervezett.

A tanácskozás résztvevoi megállapodásra jutottak az együttmuködés folytatásáról. Megnyitójában Huncík Péter elmondta, hogy bevált külföldi mintákat követve ezúttal nem több száz résztvevot invitáltak a csallóközi városba, hanem a szlovákiai értelmiségiek különbözo kategóriáinak mintegy hatvan képviselojét hívták meg, akik a Magyar Koalíció Pártjának jelen levo vezetoivel elemezték az eddigi kapcsolatokat, vitáik, nézetkülönbségeik okait, keresve az együttgondolkodás lehetoségeit és elvi kritériumait. Agytrösztök Nyugat-Európában és Magyarországon címu bevezeto eloadásában Csizmadia Ervin az angliai modellt elemezve mutatott rá, hogy a Margaret Thatcher vezette konzervatívok az értelmiségiek bevonásával öt éven át készültek a hatalomátvételre, és 1979 után másfél évtizedig azért voltak kormányon, mert jelentos szellemi potenciált mozgósítottak a társadalmi gondok és kihívások sikeres kezelése és megoldása érdekében. A háttérintézmények fontosságát ismerte fel késobb Tony Blair is. Valójában a FIDESZ – Magyar Polgári Párt is ennek a tudatos háttérmunkának köszönheti három évvel ezelotti választási gyozelmét – hangsúlyozta a neves magyar politológus, aki rámutatott: Nyugaton egyáltalán nem szégyellni- vagy eltitkolnivaló dolog, hanem kimondottan rangot jelent valamelyik párt szakértojeként tevékenykedni. Bugár Béla az MKP szakmai bizottságainak a munkáját elemezve kiemelte a pénzügyi szakcsoport tevékenységét. Hushegyi Gábor nagy vitát kiváltó eloadásában Janus-arcúnak nevezte a Magyar Koalíció Pártját, amelynek szerinte nincs korszeru jövoképe és stratégiai célja, politizálásában pedig nem támaszkodik a kritikai értelmiség és a fiatal nemzedék egyre számottevobb felkészültségére. Bárdos Gyula szerint az eddigi, jórészt ad hoc kapcsolatokat tudatossá és célirányossá kell tenni. Végh László jelzésértékunek minosítette, hogy politikusaink nem használják ki a Bibliotheca Hungarica gazdag dokumentum- és szakirodalom-gyujteményét. Csáky Pál a mélyreható elemzéseket hiányolta az MKP döntés-elokészítéseiben, amelyeket olykor az ösztönösség jellemez. Létfontosságúnak mondta a szakértelmiség bevonását a magyar párt jövoképének, nemzetstratégiájának, rövid távon pedig az MKP választási programjának a kidolgozásában.

A vitában Szigeti László arra hívta fel a figyelmet, hogy az MKP csak szlovák szövetségesek segítségével valósíthatja meg a programját. Mészáros András az egyetemi oktatók és hazai magyar pedagógiai szervezodések által létrehozott Oktatási Fórum szakmai segítségét ajánlotta fel. Többen azt szorgalmazták, hogy a Magyar Koalíció Pártjának legyen határozott véleménye, vonzó programja az egészségügyben, a mezogazdasági szakágazatokban, továbbá a szociális szférában is, hiszen ezek a nyomasztó társadalmi gondok a szlovákiai magyarságot és a dél-szlovákiai régiókat ugyancsak súlyosan érintik. A tanácskozás végén egyezség született arról, hogy elsosorban a Márai Alapítvány, a Fórum Társadalomtudományi Intézet és a Kalligram Alapítvány igyekszik – egyértelmu elvek alapján – közvetíteni az MKP és a szakértelmiségiek között, törekedve a független háttérintézmények szellemi feltételeinek megteremtésére. (-y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?