Lakásvásárlás némi segítséggel

Pozsony. Szlovákiában a legnagyobb igény továbbra is a kétszobás, 60 négyzetméteres lakások iránt mutatkozik. Az Ingatlanügynökségek Nemzeti Szövetsége (NARKS) szerint ez elsosorban a fiatal családok lakásvásárlási igényeit tükrözi, a kétszobás lakás ugyanis az, amit a fiatalok, a legkülönfélébb finanszírozási módszerek segítségével még meg tudnak venni.

Míg tavaly az év elso hét hónapjában 7327 lakás építését fejezték be, addig idén ez már csak 5484 voltSomogyi Tibor felvételeA NARKS elemzése szerint a lakásárak az elmúlt két évben nem változtak, így egy kétszobás lakáshoz a fovárosban az ingatlanügynökségeken keresztül 900 ezer és 1,5 millió korona között juthatunk hozzá, Kassán és általában Kelet-Szlovákiában ugyanez akár a felével is olcsóbb lehet. Az ennél nagyobb lakás a fiatal családok többsége számára megfizethetetlen, hiszen egy háromszobás lakás ára a fovárosban eléri a kétmillió koronát, vagyis négyzetméterenként mintegy 25 ezer koronát fizetünk érte. A kiemelt körzetekben négyzetméteréért elkérik a 30-40 ezret is.

A lakásvásárlást a lakosság jelentos része ugyan még mindig saját forrásból fedezi, Kelet-Szlovákiában azonban már minden második vásárló igénybeveszi valamelyik, lakásfinanszírozással foglalkozó intézet segítségét. Szlovákiában jelenleg a lakás-takarékpénztárak, az Állami Lakásfejlesztési Alap és a bankok által nyújtott jelzáloghitelezés segít a lakoságnak fedélhez jutni.

Ez utóbbi legnagyobb elonye, hogy az ügyfélnek nem kell másfél évet takarékoskodnia ahhoz, hogy pénzhez jusson, és ha megfelelo értéku ingatlannal rendelkezik, amit elzálogosíthat, akkor nincs szüksége saját forrásokra sem. Ellenben ha nem rendelkezik ingatlannal, akkor a vásárolt ingatlant kell elzálogosítania. Ez esetben a bank csak a vásárolt ingatlan 60 százalékáig ad hitelt, a fennmaradó összeget az ügyfélnek kell állnia. A hitelkamatlábak a jelzáloghitelezés esetében éves szinten 9,95-11 százalék között mozognak, ami az 5 százalékos állami bonifikáció leszámítása után, 4,95-6 százalékra csökken. A lakástakarékoskodás esetében a kamatlábak 4,75-6 százalékosak.

Az ingatlanügynökségek szerint a szlovák lakáspiacon a kereslet továbbra is meghaladja a kínálatot, ami nem csoda, hiszen az elmúlt idoszakban jelentosen csökkent a lakásépítési kedv. A kormány által foganatosított legkülönfélébb megszorító intézkedések következtében a lakosságnak ugyanis egyre kevesebb pénze jut építkezésre. Míg tavaly az év elso hét hónapjában 7327 lakás építését fejezték be, addig idén ez már csak 5484 volt, miközben az épülofélben lévo lakások száma a tavalyi 46,1 ezerrol, 45,4 ezerre csökkent.

Lakást azonban bérelhetünk is. A lakáshoz jutásnak errol a módjáról az elmúlt ötven évben tájainkon hajlamosak voltunk megfeledkezni. Jelenleg ennek aránya alig 6 százalék, ami elsosorban annak a számlájára írható, hogy a lakások tulajdonjogáról szóló törvény kötelezové tette a községek számára a lakások eladását, ha azt a bérlok kérvényezték. Emiatt jelentosen lemaradunk a nyugat-európai országokhoz képest, ahol nem egy esetben a bérlakások aránya az 50 százalékot is meghaladja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?