Belgrád. Elégedetten nyilatkozott a november 17-én megtartott koszovói választásokról Owen Masters, az Európa Tanács megfigyelő missziójának vezetője. Masters értékelése szerint a választásokon nem volt példa a szavazók megfélemlítésére, illetve „voksok eltulajdonítására”.
Keresés
Terroristák likvidálása
Jeruzsálem. Ciszjordániában az izraeliek tegnap megöltek egy 13 éves palesztin fiút. Kórházi források közölték, hogy izraeli katonák okozta sebeibe halt bele.
Gideon Szár kormányszóvivő elmondta: az izraeli kormány eltökélte, hogy leszámol a terrorizmussal.
Borúlátó párizsi és bécsi találgatások
Párizs/Bécs. Az Európai Unió 12 állammal való egyidejű bővítéséről elhangzott francia felvetés azt a kimondatlan, de általános megítélést helyezte reflektorfénybe, amely a bővítést a közösség szempontjából drámai következményekkel járó előremenekülésnek tekinti – állapítja meg a Le Monde.
Hajnalra tervezték Kunduz ostromát
Kabul/Belgrád. Az Északi Szövetség még nem vonult be Kunduz városba, a tálibok utolsó előtti fellegvárának végső ostromát ma hajnalra tervezték. A várost ostromló erők között megállapodás született arról, hogy az üzbég Dosztum tábornok a tádzsik erőknek engedi át Kunduz bevételét.
A Khyber-hágón innen és túl
Úgy mentem át Újdelhiből Afganisztánba, ahogy az ember átlátogat a szomszédba egy kis tereferére. Ez nem is olyan régen volt, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Végül is a Khyber-hágó az indiai szubkontinens kapuja, ahonnan csak egy ugrás Dzsalálábád, onnan pedig Kabul.
Horoszkop
Egyre jobb a viszony barátja és Ön között, kevésbé valószínű a szakítás. Úgy látszik, most minden társkapcsolata jól sikerül, még a gyerekeihez is közelebb kerül, ha vannak.
Váratlan esemény történik, és minden tapasztalatára szüksége lesz ahhoz, hogy elkerülje annak kellemetlen következményeit.
Omar molla még Kandahárban van
Omar mollát védő arab és más külföldi milíciák vezetői valószínűleg már Pakisztánba menekültek, de a tálibok első számú szellemi és politikai vezetője maga továbbra is Kanadahárban tartózkodik - állítja a dél-afganisztáni tálib fellegvárból való visszatérte után az eddigi legmagasabb rangú tálib dez
Hétfő hajnalra várható a Kunduz elleni végső roham
Az Északi Szövetség még nem vonult be Kunduz városba, a tálibok utolsó előtti fellegvárának végső ostroma hétfő hajnalra várható. A várost ostromló erők között megállapodás született arról, hogy az üzbég Dosztum tábornok a tádzsik erőknek engedi át Kunduz bevételét.
Bush: nehéz időknek nézünk elébe
George Bush amerikai elnök szombaton, heti rádióbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az afganisztáni háborúban elért sikerek ellenére a harc még közel sem ért véget. - Nehéz időknek nézünk elébe - hangsúlyozta.
Lezuhant egy utasszállító repülő Svájcban
Vasárnap reggeli adatok szerint 24 ember halt meg a Zürich mellett szombaton éjszaka történt repülőgép-szerencsétlenségben: az utasszállító gépen a legfrissebb adatok szerint 33 személy tartózkodott, s egyelőre csak kilenc túlélőt találtak meg, akik a saját lábukon jöttek szembe a kiérkező mentőegys