Pozsony. A szavazók közel 29 százalékának voksaival ismét a HZDS nyerné a választásokat – derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség február végén készült felméréséből. A megkérdezettek mintegy 15 százaléka biztosan nem járulna az urnákhoz, s körülbelül ugyanennyien nem tudták megmondani, kire voksolnának.
Keresés
Igazolványt oszt a falu
Vihnyepeszerény. Kedvezményekre jogosító igazolványokat oszt a helyieknek Vihnyepeszerény (Vyhne). A Garamszetkereszti járásban fekvő falu vezetői tagadják, hogy a magyarigazolványok kiadása inspirálta őket.
Új munkahelyi balesetbiztosítás
Pozsony. A munkaadóknak legkésőbb április 8-ig kell eljuttatniuk munkahelyi baleset és a munkavégzés miatt kialakult betegségek elleni felelősségbiztosításuk bejelentőlapját a Szociális Biztosítóba.
Nem ért egyet az ellentörvényekkel
Pozsony. Nem ért egyet a státustörvény szlovákiai végrehajtását meghiúsítani kívánó törvénytervezetekkel az Európa Tanács (ET) jelentéstevője. Erik Jürgens, az ET parlamenti közgyűlése jogi és emberi jogi bizottságának raportőre tegnap Pozsonyban találkozott A.
„Jobb lett volna nem elfogadni”
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jogi és emberi jogi bizottságának jelentéstevője Budapest után tegnap Pozsonyban tájékozódott a magyar státustörvény kapcsán kialakult helyzetről. Erik Jürgens két találkozó között adott exkluzív interjút az Új Szónak.
Pest negyvennyolcas főpolgármestere, Rottenbiller Lipót
A XIX. századi magyar liberális politikusok napjainkig sugárzó fényes üstökösei és csillagai – Széchenyi, Kossuth, Eötvös, Szalay, Trefort – mellett elhalványulnak a szerényebb pályát befutó helyi vagy városi közférfiak.
Budapest a legélhetőbb kelet-európai város
A svájci Zürich a legvonzóbb város, ahol a legkellemesebb az élet, lakói pedig a legelégedettebbek – derült ki egy évenként megismételt felmérésből, amely az életszínvonalbeli különbségeket vizsgálja világvárosonként. Zürich az idén a második helyre szorította a tavalyi nyertes Vancouvert.
Horoszkop
Nem zárható ki egy új szerelem, de az is elképzelhető, hogy a régi, már-már elszürkült kapcsolatából az unalmat, a fásultságot hirtelen friss szelek fújják el.
Nem lehet panasza azokra, akikkel együtt kell működnie. Ha nem is Ön irányítja az eseményeket, azokra komoly befolyása van.
Idén 135 milliós adósságtérítés
Pozsony. Előzetes egyezség szerint Oroszország idén 135,2 millió dolláros tartozását térítené meg Szlovákiának. Az öszszegben Podstránsky Vladimil pénzügyi államtitkár orosz kollégájával egyezett meg. Az idei évre előirányzott összegből 35,2 milliónyi még a tavalyi évre tervezett adósságtérítésből maradt fenn. (SITA)
További növekedés a GE Capitalnál
Pozsony. A GE Capital Leasing tavaly 3469 új lízingszerződést kötött, ami az előző évhez képest 32 százalékkal több. A személyautók esetében összesen 648 milliós koronáért kötöttek lízinget, ami a 8. helyet biztosítja számukra a szlovák piacon. A használt gépkocsik lízingelésénél azonban ők a piacvezetők.