Pozsony. Az önkormányzatok képesek a közigazgatási reform kapcsán rájuk háruló feladatok ellátására – mondta Michal Sýkora, a Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke.
Keresés
Autóvezetők figyelmébe
Pozsony. Csak az idei év végéig érvényesek az 1992 december 31. előtt kiadott jogosítványok. A rendőrség figyelmezteti az ilyen jogosítványok tulajdonosait, hogy saját érdekükben lehetőleg még az év vége előtt váltsák ki az új igazolványt.
Terelőút kontra reptér
Tornalja. Az idén elkezdődhet a Tornalját elkerülő műút építése, amennyiben sikerül megegyezésre jutni a város határában lévő „agroreptér” üzemeltetőjével.
Áprilisban átadják
Garamkövesd. Tizenkét Garam menti település polgármestere a héten társulást hozott létre, melynek célja a Léva és Párkány közötti kerékpárút mielőbbi megnyitása.
Díjnyertes falinaptár
Vágsellye. A március elején Besztercebányán a „Szlovákia legszebb falinaptára a 2002. évre” címmel megrendezett országos versenyen a városok és falvak naptárai kategóriában a Vágsellye millenniuma alkalmából megjelentetett falinaptár nyerte az első díjat.
A KDH felrúgja az egyezségeket
Kassa. Megalakult a megyei parlament első képviselői klubja, amelyhez a választási koalíciót alkotó MKP tizennyolc, az SDKÚ öt, és Smer két képviselője mellett az ANO három képviselője, illetve két független képviselő is csatlakozott.
Naponta félezren is kérik
Galánta/Vágsellye/Kassa A Galántai Járási Ügyészségen januártól kérvényezik az állami alkalmazottak az erkölcsi bizonyítványt, naponta több százan is. Előfordult, hogy egy nap alatt 650 kérvényt nyújtottak be - tájékoztatta lapunkat Angela Rečková referens.
Támogatás feltételekkel
Alsósajó. Háromoldalú egyeztető tárgyalás zajlott a héten a Želba Rt. alsósajói bányaüzeme megmentésének lehetőségeiről.
Változatlan erőviszonyok
Pozsony. A szavazók közel 29 százalékának voksaival ismét a HZDS nyerné a választásokat – derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség február végén készült felméréséből. A megkérdezettek mintegy 15 százaléka biztosan nem járulna az urnákhoz, s körülbelül ugyanennyien nem tudták megmondani, kire voksolnának.
Igazolványt oszt a falu
Vihnyepeszerény. Kedvezményekre jogosító igazolványokat oszt a helyieknek Vihnyepeszerény (Vyhne). A Garamszetkereszti járásban fekvő falu vezetői tagadják, hogy a magyarigazolványok kiadása inspirálta őket.