Pest negyvennyolcas főpolgármestere, Rottenbiller Lipót

A XIX. századi magyar liberális politikusok napjainkig sugárzó fényes üstökösei és csillagai – Széchenyi, Kossuth, Eötvös, Szalay, Trefort – mellett elhalványulnak a szerényebb pályát befutó helyi vagy városi közférfiak. Az utókor szégyentelenül és sokszor igaztalanul válogat, rostáján legtöbbször kihullanak a kevésbé csillogóak. Pedig alakjuk s tevékenységük figyelemre méltó, és nélkülük a csillagsorsúak sem ragyognának oly fényesen. Ilyennek érezzük Rottenbiller Lipót személyét is. Pest és egész Magyarország talán legdicsőbb hónapjaiban, majd tragédiákkal terhes, önkényuralomtól megbéklyózott éveiben vezette a város tanácsát, és szolgálta a városlakók érdekeit. Nem mindennapi idők józan embere volt. Liberális polgár, kuporgató német ősökkel.

Pesten született 1806. november 11-én a Mészáros utcai (ma: Vámház körút) családi házban. Atyja, Rottenbiller Fülöp a pesti polgárság vagyonos, megbecsült tagja, maga is választott polgár, s a helybeli halászok érdemes céhmestere volt. Elemi iskoláit Pesten végezte, majd a kor szokását követve Korponára, később Kalocsára küldték, hogy szlovákul és magyarul is megtanuljon, hiszen a családban németül beszéltek. A bölcsészeti és jogi tanulmányokat a pesti egyetemen 1826-ban fejezte be, és még ez év augusztusában mint irodai gyakornok Pest város szolgálatába állt.

Magánéletében látványos sikert ért el: 1835-ben benősült a szintén német eredetű, dúsgazdag Wurm családba. Elvette a napóleoni háborúk idején meggazdagodó, s 1834-ben nemességet szerző Wurm, azaz ekkor már nemes almási Almay József vaskereskedő Klára nevű leányát, testvérbátyja, Rottenbiller József főhadnagy özvegyét.

A házasságot tragikus baleset „tette lehetővé“: 1831-ben a Pesten tomboló kolerajárvány idején többször utcai tüntetések törtek ki, ezek leverésére egyszer a katonaságot küldték ki, amely a reá zúduló népharag ellen fegyverét is használta. Egy golyó a Széna (ma Kálvin) téri Rottenbiller-ház előtt békésen nézelődő főhadnagyot halálra sebezte.

Az újdonsült férj 1837-ben házat építtet a Váci utcában.

Az 1838-as nagy pest-budai árvíz pusztítása után gazdasági, szervezői képességeit is megmutathatta az ifjú Rottenbiller. Az árvíz utáni segélyezésre és építkezésre Pest városa 2 650 000 forint kölcsönt vett fel az osztrák nemzeti banktól. E nagyarányú kölcsön felvételének és ellenőrzésének módozatait Rottenbiller dolgozta ki, oly eredményesen, hogy a város minimális veszteséget könyvelhetett el.

E sikeres pénzügyi akció felkeltette a város vezetőinek és választópolgárainak érdeklődését, és Rottenbillert az 1843 júniusában megtartott tisztújításkor megválasztották a város újonnan szervezett tisztségére, az alpolgármesteri hivatalra. Rottenbiller ekkor már a pesti liberális polgárság ismert alakja, a liberális városi tisztviselők elismert vezetője volt. Bejáratos a Nemzeti, majd később az Ellenzéki Kör összejöveteleire, ahol elvbarátaival, a liberális ellenzék vezetőivel, írókkal, költőkkel tárgyal, vitázik.

Hivatalában elsősorban a város pénzügyeivel foglalkozik, igyekszik rendet teremteni a korrupció és a hanyag pénzkezelés dzsungelében, megpróbálja szilárd alapokra helyezni a város gazdálkodását. Emellett külföldön tanulmányozza a városi gázvilágítás kérdését.

1848. március 15-e nem éri készületlenül. A márciusi ifjak egyike, Degré Alajos „helyszíni beszámolója“ szerint a városháza üléstermébe érkező küldöttségüket Rottenbiller a szabadság első hírnökeiként üdvözölte, a tömegnek Vasvárival, Jókaival együtt lelkesítő beszédet tartott, és aláírta a tizenkét pont követeléseit. Még aznap a Közcsendi Bizottmány elnökévé választották.

Rottenbiller nem volt forradalmár. Nem lázadt a király ellen, alkotmányos és demokratikus reformokat kívánt, s hitt az áprilisi törvényekben elért eredményekben. Legfőbb feladatának a forradalom eredményeinek megőrzését, a városvezetés továbbvitelét, a rend és a béke fenntartását, a vérontás elkerülését tartotta. Nem volt könnyű dolga: az utca népe lázadt, a különböző politikai irányzatok egymásnak estek, a városvezetés konzervatív alakjai háttérbe húzódtak. Rottenbiller polgárőrséget szervezett, tekintélyét és hivatalát megőrizte. 1848. június 13-án nagy többséggel főpolgármesterré választották. (Egyik ellenfele Vörösmarty Mihály, de az ő jelölése csak a nagy költő iránt megnyilvánuló tisztelet jele.)

Hét hónapig és tizenegy napig volt a város élén, és az egyre nehezebb körülmények között is folytatta munkáját. Városépítési kérdésekben többször tárgyalt Széchenyivel, neve a gróf naplójában többször is felbukkan. Szeptembertől már a menekülők kisebb-nagyobb csoportokban kezdték elhagyni Pestet. 1849. január elsején Kossuth és az országgyűlés Debrecenbe költözött, a fővárost kiürítették. Rottenbiller és a liberális városvezetők egy része azonban helyén maradt. Vajon miért? Bizonyára nem gyávaságból vagy megalkuvásból, hanem inkább a jó hajóskapitány példáját követve nem hagyták el a süllyedő hajót, a várost, az őket megválasztó polgárságot.

Sorsuk pedig nem lehetett kétséges. 1849. január 5-én a császári csapatok bevonultak Pestre, s első dolguk a város vezetőinek lecserélése volt. Rottenbiller Lipót a forradalom és szabadságharc még hátralévő hónapjaiban soha többé nem vállalt politikai, városvezetői szerepet.

A szabadságharc leverése után mégis meghurcolták: három hónapot töltött az Újépület falai között, majd még három hónapra Grazba száműzték. 1850 januárjában a császári és királyi haditörvényszék kinyilvánította, hogy nincs jogalap ellene bűnvádi eljárást indítani. Hazaengedték családja körébe.

Rottenbiller ekkor megalázó kérvényeket írt Pest város községi tanácsának, hogy számára a hivatalai után járó nyugdíjat fizessenek. A tanács kegyesen megszavazta a járadékot. Mi szüksége volt erre? Hiszen vagyonos ember létére pár száz forint aligha számított volna neki. Egy magyarázat tűnik elfogadhatónak: a polgár és a városi tisztviselő tartása, aki tudja, hogy mi a jussa, és azt meg is követeli. Egyébként az 1850-es években a legtöbb időt kőbányai birtokán töltötte, nemzetgazdaságtant és francia nyelvet tanult.

Az önkényuralom évtizedeiben személyének szimbolikus szerepe volt: a város és polgársága, de a „nagypolitika“ is benne látta a 48-as liberális hagyományok képviselőjét, és amíg erre szüksége volt, felhasználta nimbuszát. Rottenbillert elvhűsége, valamint Pest és az alkotmányos reformok iránti szilárd eltökéltsége alkalmassá is tették e szerepre.

ĺgy aztán mikor a birodalmi politika forgószele megfordult, s keresni kezdte a megegyezést a magyarokkal, Rottenbiller a többéves alkufolyamatban még kétszer visszatért Pest város főpolgármesteri székébe. Először 1860-ban hívták vissza a város élére, ebből ekkor csak néhány hónapos rövid hivatalnokoskodás lett, mert a Habsburg-politika változott, s Ferenc József visszatáncolt a magyarokkal való alkotmányos párbeszédtől. Rottenbillert ez nem zavarta: felhasználva közgazdasági tanulmányait, s látván, hogy az országnak hitelre, tőkére van szüksége, 1864-ben megalapította az Iparbankot és a Takarékpénztárt. Másodszor 1865 szeptemberében tért vissza hivatalába, a kiegyezést közvetlenül előkészítő hónapok időszakában. Jó másfél évig dolgozott még főpolgármesterként, de egyre többet betegeskedett. Arra még telt erejéből, hogy a város vízműhálózatának kiépítését elindítsa, de az 1867. évi tisztújításon már nem indult. Hívei, választói is mintha elfordultak volna tőle.

Dolgát, amit a história és a sors kiszabott, elvégezte, s a közélettől végleg visszavonult. 1868-ban agyvérzése ágyba kényszerítette. 1870. november 17-én hunyt el. (Érdekes, kissé szimbolikus véletlen, hogy halálának napja egybeesik a főváros 1990 óta ismét érvényben lévő ünnepnapjával.) Halálakor az újságok már csak rövid, egymondatos hírrel emlékeztek meg róla.