Pozsony. A Cseh Biztosító-Szlovákia az év első kilenc hónapjában 750 millió koronányi biztosítási összeggel rendelkezett, ami 23%-kal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét. Ebből 50 millió korona az életbiztosítás, ami 100%-kal nőtt az előző évhez képest. (ú)
Keresés
Két ajánlat RIF-részvényekre
Pozsony. A Szlovák Földalap két ajánlatot kapott a Restitúciós Befektetési Alapban (RIF) birtokolt 10%-os tulajdonrészének a megvételére. Hogy melyik szerezheti meg a tulajdonrészt, arról az alap nov. 8-ai ülésén döntenek. Az egyik érdeklődő a J&T Bank, a Prvá Penzijná és a The Brookdale Group konzorciuma. (t)
Környezetvédelmi tapasztalatcsere
Pozsony. A két ország környezetvédelmi együtműködésének felújítása volt a témája Miklós László környezetvédelmni miniszter és horvát kollégája, Božo Kovačevič tegnapi pozsonyi találkozójának.
Javuló kilátások előtt
Pozsony. Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) idén és jövőre is 2,5 százalékkal nőhet – állítja a Bank Austria legfrissebb elemzésében. A pénzromlás az osztrák bank szerint idén eléri a 7,5 százalékot, míg a jövő évre ennél 1 százalékponttal enyhébb inflációra számíthatunk.
Problémás cigarettaadó
Pozsony. Szlovákia továbbra is kitart amellett, hogy 5 évre kér átmeneti mentességet az Európai Uniótól a cigaretta 57 százalékos fogyasztói adójának bevezetése alól. A hírt Ján Figeľ, külügyi államtitkár, Szlovákia csatlakozási főtárgyalója erősítette meg.
Megegyező áremelések
Pozsony. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunk díjszabását a Kooperativával és más biztosítókkal sem egyeztettük – állítja a Cseh Biztosító-Szlovákia igazgatótanácsának elnöke, Jan Ježdík.
Drágább szolgáltatások
Pozsony. A Szlovák Takarékpénztár 2001 első 9 hónapjában 2,9 milliárd korona nyereséget könyvelt el, ez 2,2 milliárddal több, mint 2000 hasonló időszakában – közölte Štefan Máj, a bank alelnöke.
Kellene az Istrobanka
Pozsony.
Mérsékelt, de érezhető drágulás
Pozsony. A kormány szerdán elfogadta a földgáz árának jövő évi 19,3 százalékos emelését. A kisfogyasztók, vagyis a lakosság számára változatlan maradt az ár, ennek dacára, ha áttételesen is, de a magasabb árak formájában be-gyűrűzik a drágulás hatása.
Megérintették, megszagolták, megnyalták
Krasznahorkaváralja. A helyi roma tábort is elérte a lépfene okozta félelem. A postahivatal kézbesítője szerdán reklámkiadványokat, valamint ismeretlen fehér port tartalmazó borítékot vitt a községtől egy kilométerre fekvő telep egyik lakójának.