Pozsony. Tegnap 99 teljesen új képviselő foglalta el helyét a parlamentben, köztük Szlovákia első tolókocsis honatyája, az SDKÚ színeiben bejuttatott Peter Bódy, aki miatt a Ház épületét is átalakították úgy, hogy akadálymentesen megközelíthető legyen.
Keresés
Gross kész lemondani
Prága. Nagy utcai zavargásokra számít a NATO novemberi csúcstalálkozója idején Prágában a cseh belügyminiszter. Stanislav Gross tegnap bejelentette: ha a biztonsági intézkedések csődöt mondanak, azaz a rendőrség nem lesz képes kézben tartani a helyzetet, lemond.
Hajthatatlan hollandok?
Amszterdam/Pozsony. A legerősebb holland kormányerő, a kereszténydemokrata CDA is felkészületlennek tartja Szlovákiát az EU-csatlakozásra. Erről a CDA szóvivőjére hivatkozva a Financieele Dagblad holland napilap számolt be.
Lecsukott csempészek
Bécs. Mint írtuk, az osztrák, magyar, német és szlovák biztonsági szervek hétfőn összehangolt akcióval számos embercsempészt, ezen belül az Ázsia és a Közel-Kelet felől az Európai Unióba irányuló illegális bevándorlás három fontos szervezőjét fogták el – erősítették meg tegnap a burgenlandi Kismartonban (Eisenstadt).
Vége az osztogató politikának
Az új kormány előtt álló reformok többsége szorosan öszszefügg a szociális rendszer változtatásával. A szociális tárcát jobboldali politikus, a Demokrata Párt elnöke kapta. Ez szigorú intézkedések bevezetését vetíti előre. Ľudovít Kaníkot terveiről és az új kormány programtéziseiről kérdeztük.
Horoszkop
Legyen erősebb az elkövetkező napokban, mert olyan váratlan események követhetik egymást élete ezen időszakában, amik megrendíthetik saját magába vetett hitét.
Úgy érzi, minden olyan mozdulatával, amivel mások nemtetszését kiválthatja, veszít népszerűségéből.
Egyre javuló hazai nagybankok
Pozsony. A Moody’s hitelminősítő intézet stabilról pozitívra változtatta az Általános Hitelbank (VÚB), a Szlovák Takarékpénztár és az UniBanka hosszú távú kilátásait.
Nagy lemaradás a lakásépítésben
Pozsony. A most leköszönő kormány programjában olyan feltételek megteremtését ígérte, amelyeknek köszönhetően idén 18 ezer lakás épülhetett volna. Ezzel szemben az év első kilenc hónapjában csak 8268 lakást sikerült átadni, ami az éves terv alig 45 százalékának felel meg.
Milliárdok a vasút tartozásaira
Pozsony. Az állam 2,915 milliárd koronát ad a vasút tarozásainak visszafizetésére – az erről szóló szerződést a vagyonalap és a közlekedési tárca képviselői tegnap írták alá.
Bruttó havi keresetek 2002 derekán
Járás/Kerület Bér (Sk)
Pozsony IV.