Dunaszerdahely. A bérlakásépítésre kapott hitelt a településeknek 30 év helyett 15 év alatt kell visszafizetniük. Ezt az Első Kommunális Bank komáromi fiókjának igazgatója, Kojnok Katalin jelentette be a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának tegnapi ülésén.
Keresés
Feladat az új kabinetnek
Kassa. A megyei önkormányzat felhívást intézett a kormányhoz, amelyben a közigazgatási reform folytatásának fontosságát hangsúlyozzák. A nyolc közigazgatási egységet elhibázott döntésnek tartják, mivel nem veszi figyelembe a természetes régiók határait.
Pénz tornateremre
Losonc. A losonci Kármán József Alapiskola 200 ezer koronás céltámogatást kapott az oktatásügyi minisztériumtól a „Vissza a sportot az iskolába” programra szánt összegből. A pénzből az iskola elavult tornatermének felújítására kerül sor.
Egy Kissel lett a legszebb
Vágsellye. Idén az ezeréves városban rajtolt el a veterán autók versenye. Szombaton mintegy 20-25 régi személygépkocsiban és húsz motorkerékpárban gyönyörködhettek az érdeklődők, a futamot Július Morávek polgármester indította el.
Elbántak a szurkolókkal
Pozsony. Saját felelősségére tegnap elhagyta az egyetemi kórházat Gareth Jones angol szurkoló, akit vasárnap este lőtt sebbel szállítottak be és műtöttek meg. Gareth szerdán a szüleivel utazik haza.
Az elődök üzenete az utókornak
Komaróc. A Kassa-vidéki járásban fekvő, négyszáz lakosú község idén ünnepli alapításának 600. évfordulóját. A nyári ünnepségsorozat folytatásaként vasárnap kopjafát és emléktáblát állítanak az I. és a II. világháborúban elesett komaróci katonák emlékére.
Megszavazták a tervet
Kassa. A megyei parlament tegnap egyhangúlag hagyta jóvá Kassa megye gazdasági és szociális fejlesztési tervét, amely szeptember folyamán jókora vitát kavart a hivatal és a képviselők között, akik a sajtón keresztül üzengettek egymásnak.
Kezdeti bizonytalanság
Pozsony. Tegnap 99 teljesen új képviselő foglalta el helyét a parlamentben, köztük Szlovákia első tolókocsis honatyája, az SDKÚ színeiben bejuttatott Peter Bódy, aki miatt a Ház épületét is átalakították úgy, hogy akadálymentesen megközelíthető legyen.
Gross kész lemondani
Prága. Nagy utcai zavargásokra számít a NATO novemberi csúcstalálkozója idején Prágában a cseh belügyminiszter. Stanislav Gross tegnap bejelentette: ha a biztonsági intézkedések csődöt mondanak, azaz a rendőrség nem lesz képes kézben tartani a helyzetet, lemond.
Hajthatatlan hollandok?
Amszterdam/Pozsony. A legerősebb holland kormányerő, a kereszténydemokrata CDA is felkészületlennek tartja Szlovákiát az EU-csatlakozásra. Erről a CDA szóvivőjére hivatkozva a Financieele Dagblad holland napilap számolt be.