„Ha képesek lennénk ételt adni az afrikai éhezőknek, a járvány megelőzéséhez járulnánk hozzá.
Keresés
Senki sem ártatlan
A belga Alain-Clément Billett nem ismeretlen a NATO katonái, de a magyar kiskatonák előtt sem. Ő az a férfi, aki a bevonulóknak tartott előadását azzal kezdi: 44 éves vagyok, és halálra vagyok ítélve. A Team Info Side nevű AIDS Információs Csoport önkéntese 16 éve HIV-fertőzött.
Időzített bomba a véráramban
Nevezték már korunk pestisének, hasonlították a nemi betegségek egyikéhez, a szifiliszhez. A világ számára a nyolcvanas évek elején vált ismertté az új fertőző betegségek listáját gyarapító kór, az AIDS. Akkor a diagnózis a biztos halálos ítélettel volt egyenlő, ma már a rettegett kórokozó, a HIV-vírus – ha nem is legyőzhető, de visszaszorítható annyira, hogy a beteg akár tünetmentessé válik.
A volt feleség súlyos vádja
New York. Első felesége azt állítja, hogy John McEnroe profi játékosként többször is kábítószerrel élt, marihuánát és kokaint szívott. Tatum O’Neal az ABC televíziónak adott interjújában beszélt közös múltjuktól.
A herceg szívesen látná Maldinit
Monte-Carlo. Albert monacói herceg azt szeretné, ha Paolo Maldini, az olasz válogatott és az AC Milan labdarúgója az AS Monaco együttesében fejezné be a pályafutását. „Paolo játéka tetszik a legjobban az olasz futballisták közül. Jó lenne, ha többször láthatnám élőben – fogalmazott a herceg.
Vittekért 100 milliót kínál a Genk
Pozsony. Mint ismeretes, több külföldi futballcsapat érdeklődik a 20 esztendős Róbert Vittek iránt. Legutóbb a Genk (Fieber Péter egykori együttese) jelentkezett, a belga bajnok 100 millió koronát hajlandó áldozni a Slovan tehetséges játékosáért.
A NIKÉ 26. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA
CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 27.
Finn fociliga: 371. Hämeenlinna–Allianssi 2,6-3,0-2,5-1,35-1,35; 372. HJK Helsinki–Valkeakoski 2,0-3,0-3,35- 1,25-1,55; 373. Jaro–Jazz 1,85-3,0-3,9-1,15-1,65; 374. Lahti–Inter Turku 2,8-3,0-2,3-1,4-1,3; 375. Tampere–Vaasa 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9.
Tipp az első félidőre: 376.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
A cseh futball-ligában szereplő Staré Město csapata 3 millió korona „átigazolási összeget” kér a pozsonyi Slovantól, amiért Dušan Radolský vezetőedző távozott a Synot kispadjáról, és a Slovan együttesébe „igazolt” (különben a szerződése 2003 júliusáig szól).
Dzúrik lila-fehérben
Budapest/Pozsony. Ladislav Molnár, az Újpest szlovák vezetőedzője szívesen látná csapatában a pozsonyi Inter középpályását, Peter Dzúrikot. A 33 esztendős labdarúgó jelenleg próbajátékon szerepel a lila-fehér együttesben.
A II. LABDARÚGÓLIGA ŐSZI MENETRENDJE
1. FORDULÓ – július 20., szombat, 10.30: ŠKP Devín–FC Nitra; 18.00: ŽP Šport Podbrezová–FC Rimavská Sobota, FC Čaňa–Slovan B, TJ Veľké Leváre–Tatran Prešov, Steel Trans Ličartovce–SH Senica, DAC– NCHZ Nováky, VTJ Koba Senec– Petrochema Dubová, Dukla Banská Bystrica–HFC Humenné.
2. FORDULÓ – július 27., szombat, 18.