A Kassa–Rozsnyó autóút amolyan műkedvelő versenypálya. A minap egy 20 km-es szakaszon háromszor történt meg, hogy egyszerre három autó futott a kétsávos úttesten, három önjelölt kaszkadőr tört be a két irányból szabályosan közlekedő autók közé. Mi hárman ültünk, a vér megfagyott az ereinkben.
Keresés
Bodrogközi földsirató
Ha mezőgazdaságunk olyan lábakon állna (országunkkal egyetemben), mint annak vezetője, nem fájna a feje a (kis)gazdáknak sem, mert a nagygazdáké amúgy sem fáj.
Mindenki boldog
Mindenki másként értékeli az Európa Tanács jogi és emberjogi bizottságában lezajlott vitát a magyar kedvezménytörvényről. Természetesen mindenki győzelemről beszél. Ugye, ez a diplomácia célja. (Azt a régi közhelyet, hogy az a diplomata, aki úgy küld el a francba, hogy alig várom már, hogy mehessek, most felejtsük el.
Értékrend és orientáció, avagy mindenből egy csipetnyi
Noha nyilvánosan jobboldalinak nyilvánítja magát az MKP, gazdasági programjában legalább annyira jelen vannak a jobboldali-liberális elemek, mint a szocialista jellegű állami intervencionizmus. Emellett néhány szakmailag megkérdőjelezhető érv is belekerült választási programjába.
RÖVIDEN
Az AIDS ma még legyőzhetetlen. Minden egyes percben tizenegy ember fertőződik meg HIV-vírussal. 1998-ban 5,8 millióan betegedtek meg, 600 ezren még gyerekek.
Afrikában a legborzalmasabb a helyzet, az AIDS terjedését semmi sem akadályozza.
AIDS a számok tükrében
Az ENSZ speciális szervezeténél, az UNAIDS-nél nyilvántartott adatok szerint a világon több mint 35 millió HIV-fertőzött él
Eddig a világon 22 millió ember halt meg AIDS-ben
Délkelet-Ázsiában 163 ezer a fertőzöttek száma
Észak-Amerikában 6,7 millió a HIV-fertőzöttek száma
Európa 500 ezer fertőzöttet tart számon
Megsemmisíthető vírus
A fertőzés nem mutatható ki azonnal, az egyszeri negatív vizsgálati eredmény még nem bizonyosság, hiszen egyeseknél a pozitivitás négy-nyolc héttel, sőt akár 10 hónappal a fertőzés után mutatható csak ki.
A HIV-vírus egyszeri fertőtlenítéssel megsemmisíthető, de 20 percig tartó meleggel is likvidálható.
A HIV-vírus nem terjed:
víz, étel, levegő, csókolózás, köhögés, tüsszentés, kézfogás útján
a közös edények, evőeszköz, pohár, csésze, a zuhanyozó, vécé, szauna használata is biztonságos, a rovarok sem terjesztik a HIV-vírust.
nem kell félni a medencék vizétől, hiszen a fürdőhelyeken a vizet klórozzák, s ez elegendő a vírus elpusztításához
A fertőzés terjedése:
szexuális kapcsolat útján
vérátvitellel (fertőzött fecskendő)
fertőzött anyáról az újszülöttre (a HIV-fertőzés szoptatás útján is terjed(het)
a ma oly divatos tetoválásnál, piercingnél sem kizárt a HIV-fertőzés, ha a műveletet végző nem használ steril tűt.
A fertőzés és a betegség tünetei
Hat-nyolc héttel a fertőzés után az elsődleges megbetegedés tünetei jelentkezhetnek. A megfázáshoz hasonlítanak – hőemelkedés, láz, éjszakai izzadás, ízületi fájdalmak, nyirokcsomó-duzzadás. A megbetegedés kezelés nélkül egy-három héten belül elmúlik. A fertőzöttek felénél az elsődleges tünetek nem jelennek meg.