Különcsúcs a jelöltekkel

Koppenhága. Az EU tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy még ebben az évben lezárja a csatlakozási tárgyalásokat az erre készen álló tagjelöltekkel – erősítette meg tegnap a dán miniszterelnök.

Koppenhága. Az EU tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy még ebben az évben lezárja a csatlakozási tárgyalásokat az erre készen álló tagjelöltekkel – erősítette meg tegnap a dán miniszterelnök. Anders Fogh Rasmussen az EU soros elnöksége nevében nyilatkozott arról a találkozóról, amelyet az ő kezdeményezésére a 13 tagjelölt első számú vezetőinek részvételével tartottak Koppenhágában. A félnapos különcsúcson részt vett Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, Günter Verheugen bővítési biztos és Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, a miniszteri tanács főtitkára is. Szlovákiát a tanácskozáson Mikuláš Dzurinda képviselte, a kormányfőt elkísérte Eduard Kukan külügyminiszter és Ján Figeľ főtárgyaló. Dzurinda programjában szerepelt egy különtalálkozó is Günter Verheugennel, illetve Romano Prodival, akit szlovákiai látogatásra hívott meg.

A különcsúcs célja az volt, hogy az unió első kézből tájékoztassa a tagjelölteket a múlt heti brüsszeli csúcs eredményeiről, elsősorban a bővítés finanszírozásáról született közös uniós álláspontokról. Rasmussen szerint azonban a tegnapi eszmecserék egyúttal a tárgyalási folyamat utolsó szakaszának a nyitányát is jelentették.

A megbeszélések összegzéseként elmondható: a különcsúcs végkicsengése az volt, mind a tagállamok, mind az érintett tagjelöltek erősen bíznak abban, hogy még az idén lezárhatók lesznek a csatlakozási tárgyalások. Ez még akkor is így van, ha a közvetlen mezőgazdasági támogatások tekintetében továbbra is nagy a távolság közöttük. A jelöltek egységesen sokallják a bevezetésre szánt tízéves átmenetet, és arra törekszenek, hogy már a 2007-ben kezdődő következő költségvetési időszak elejére felzárkózzanak a jelenlegi tagokhoz. Utóbbiak viszont nyíltan kimondják: ezt nem tartják megalapozottnak. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?