Washington. Újabb vállalati könyvelési botrányok kerülnek napvilágra: legutóbb az AOL mintegy 270 millió dolláros nagyságrendű, szabálytalannak tűnő könyvelési tételéről adott hírt a sajtó.
Keresés
Euromoney: az OTP a listavezető
London. A nemzetközi pénzügyi magazin, az Euromoney még mindig az OTP-t tartja a legjobb banknak Magyarországon, mely még a K&H és az ABN Amro összefonódása után is a legnagyobb piaci részesedéssel bíró hitelintézet maradt.
Többen utazunk repülőgéppel
Pozsony. A pozsonyi repülőtér utasforgalma az első félévben 15%-kal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A szlovák főváros repülőtere így az első hat hónapban 114 ezer ügyfelet szolgált ki. A legnagyobb növekedésre a belföldi járatok esetében került sor, ahol idén 2,5-szer többen utaztak, mint tavaly. (SITA)
Nagyon olcsó munkaerő
Bécs. Közép-Európában 1999-ben és 2001-ben is Szlovéniában volt a legmagasabb az átlagos bérköltség, ám még az itteni adat is egyetlen EU-országét, Portugáliáét haladja meg – derül ki a Wifo osztrák gazdaságkutató intézet felméréséből.
Alapjaink az élvonalban
London. A világ részvényalapjai közül a kelet-európaiak biztosították az egyik legmagasabb átlagos hozamot az első fél évben.
Bankkonszolidációs hullám térségünkben
Bécs. A közép-kelet-európai bankpiac újabb konszolidációs hullám előtt áll, és a következő két-három évben erőteljesen megfogyatkozik a piaci szereplők száma – írja az osztrák Bank Austria/Creditanstalt felmérése.
Képviselő-csúcstartók a hiányzásban
Pozsony. Ivan Lexa vezeti a parlamenti képviselők hiányzási listáját; illegális külföldi tartózkodása és korábbi vizsgálati fogsága miatt a szavazások 96,6 százalékán nem vett részt.
Vonatszerencsétlenség Szicíliában
Messina. Legalább nyolc ember életét vesztette és mintegy harminc szenvedett sérüléseket Szicília északkeleti részén szombaton este, amikor kisiklott a Palermóból Velencébe tartó Intercity 1935-ös expresszvonat.
HÉT NAP, AMELY MEGRENGETTE LEXA VILÁGÁT
Drámai módon változtak meg az elmúlt héten Ivan Lexa életkörülményei. Néhány nappal ezelőtt még az Umhlanga Rock nevű dél-afrikai turistaparadicsomban üdült, ma viszont már vizsgálati fogságban ül Pozsonyban. Nemzetközi elfogatóparancs alapján az Interpol két évig körözte a szlovák titkosszolgálat volt igazgatóját.
Lexa: vizsgálati fogság
Pozsony. A kerületi bíróság szombati döntése alapján Ivan Lexa vizsgálati fogságba került. A fogság Lexa hazaérkezésével egy időben, július 18-án, 14 óra 50 perckor kezdődött meg, közölte Kubík Tibor, a bíróság alelnöke, szóvivője.