Pécs. Nagy Bandó Andrásnak csütörtökön a pécsi Szívsebészeti Klinikán pacemakert ültettek mellkasába, hogy szívritmuszavarai meg-szűnjenek. Az ismert humorista egy tévéfelvételt és egy rádióműsort is kénytelen volt lemondani. A halaszthatatlan beavatkozás szinte az utolsó pillanatban mentette meg.
Keresés
Hollandiából jött a golf?
London. Skóciát tartották eddig a golf szülőhazájának, ám ezt cáfolja a neves bonni angol nyelvtudós és sporttörténész, Heiner Gillmeister. Érvelése szerint a golf szó a holland kolvéből, vagy kolfból ered, ami pásztorbotot jelentett. Németalföldi festők nem egy alkotásukon ábrázolták a golfjátékot már a XV.
Pálffy István jobban van
Budapest. Két-három héten belül újra dolgozhat Pálffy István. Ál-lapotáról saját kérésére nem orvosai, hanem ő maga nyilatkozott. A TV2 szerkesztő-műsorvezetője szombaton szenvedett balesetet az M3-as autópályán családjával. Pálffy István felesége és két gyereke könnyebben sérültek meg.
Sörszomjúsági világstatisztika
Világszerte csökkenőben van a sörszomjúság: 2000-ben még az olyan sörivó országokban is, mint Németország, ĺrország és mindenekelőtt Csehország, csökkent vagy legfeljebb nem változott az egy főre jutó erjesztettárpalé-fogyasztás.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Men in Black – Sötét zsaruk 2. (amerikai) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA – KERTMOZI: Bridget Jones naplója (angol-amerikai) 21.15 MLADOSŤ: A hálószobában (amerikai) 15, 20 Isten nagy, én kicsi vagyok (francia) 17.
Roma kulturális fesztivál
Várgede. A helyi önkormányzat a rimaszombati Roma Nők Klubjával és a Csemadok balogfalai alapszervezetével karöltve július 27-én megrendezi az első, hagyományteremtő roma kulturális fesztivált.
Nagytárkány dalosai
A Csemadok helyi alapszervezete mellett működő éneklőcsoport jóvoltából élénk kulturális élet folyik a Tisza menti Nagytárkányban. Ehhez persze olyan vezetőkre van szükség, akik példamutatásukkal vonzzák a kultúrával élő, abból (is) táplálkozó, hagyományőrző embereket.
A magyar író esete a kínai papagájjal
A Szerelmem, Dumumba elvársnő „magyar” és a Szerezni egy nőt „balkáni” novellái után Darvasi László legújabb kötete, A lojangi kutyavadászok „kínai novellák”-ként aposztrofálja magát.
Nagy szívvel, fegyelmezetten
Nyáron nem énekel. Kissé körülményes, árulta el, ritkán követik egymást a fellépések, miközben mindegyikre egy hétig készül. Idén azonban Cseh Tamás kivételt tett.
Egy éve volt a „genovai csata”
Genova. Több mint tízezer ember vett részt szombaton az észak-olaszországi városban azon a tüntetésen, amelyet az egy évvel ezelőtt rendezett G8 csúcstalálkozó idején rendőrgolyótól meghalt olasz fiatalember emlékére hirdettek meg.