Pozsony. A Szent-Márton dómban tartott szentmisével vette kezdetét az Európa közepe az 1000. év táján című kiállítás. A misét Ján Korec nyitrai püspük celebrálta, aki az egyház magasrangú magyar, lengyel, cseh és német képviselőivel együtt lelki védnökséget vállalt a nemzetközi kiállítás felett.
Keresés
Pozsonyba nem ért el a szennyezés
Pozsony. A Duna szlovákiai szakaszára már nem érkezett meg az a hat kilométer hosszú olajfolt, melyet szombaton észleltek a bécsi szakaszon. Az osztrák félnek sikerült eltávolítania még a freudenaui kikötőben.
Malíková Materák fejét követeli
Pozsony. A Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) bizonyítékai vannak arról, hogy a Szlovák Televízió (STV) százezres lelépőkről kötött szerződést vezető alkalmazottaival, ezért lemondásra szólítják fel elnökét, Milan Materákot.
ROI: Rusko nem megbízható
Kassa. Az ANO mellett működő Roma Tanács továbbra is kitart Pavol Rusko mellett. František Guľáš elnök szerint nem pályáznak parlamenti képviselői helyekre, de a helyi önkormányzati választásokon mindenképpen indulni szeretnének.
Bősön is égtek a függetlenség tüzei
Bős/Dargó. A 10 évvel ezelőtt elfogadott szuverenitási nyilatkozat évfordulója alkalmából szervezett szombati, bősi ünnepségen mintegy háromszázan vettek részt. A falu melletti kikötőben meggyújtották a függetlenség tábortüzét, a szervezők, a Matica slovenská és az SNS dunszerdahelyi képviselői méltatták az esemény történelmi értékét. (TASR)
Késik az átvételi jegyzőkönyvek aláírása
Pozsony. A közigazgatási reform iskolaügyi hatásköreit érintő része veszélyeztetheti az iskolaév megkezdését, mondta Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke.
Fico: politikai apátia van Szlovákiában
Zsolna. Robert Fico 80 százalékos részvételre számít az őszi parlamenti választásokon. Habár nyolcvannapos szlovákiai körútjának eddigi tapasztalatai alapján a lakosság jelentős része apatikusan várja a választásokat, a várhatóan augusztus közepén kezdődő masszív választási kampány meghozza eredményét.
Lexa elnyomta a kilencmilliárdos hiányt
Pozsony. Lexa elfogása elfedte a Szlovák Gázművek (SPP) eladási árának csökkenését, ezt az SDA sajnálatosnak tartja – mondta Peter Weiss, a párt képviselője. A 2,7 milliárd dolláros vételár a tervezett 130 milliárd koronáról 121 milliárdra esett a dollár értékének csökkenése miatt.
A HZDS nem fél a HZD-től
Pozsony. „A HZDS nemzeti kincs” – mondta Sergej Kozlík, a Markíza televízió Testre szabva című műsorában. A párt képviselőjelöltjei már nem töltenek ki hűségnyilatkozatot, „ez már mögöttünk van” mondta a HZDS alelnöke.
Csak a pisztolylövések állították meg
Pozsony/Nagyszombat. Pisztolylövésekkel sikerült csak megállásra kényszeríteniük a rendőröknek egy Škoda 120-as sofőrjét pénteken éjszaka a Nagyszombati járásban levő Vlčkovce mellett. Ellenőrizni szerették volna a gépkocsi 29 éves vezetőjét, ám ő a felszólítás ellenére továbbhajtott.