Feleségek a csúcson

Prága. Bizonyára nem fognak unatkozni azok az állam- és kormányfőfeleségek, kik férjük oldalán november 21-22-én részt vesznek Prágában a NATO-csúcstalálkozón. Dagmar Havlová, a házigazda Václav Havel köztársasági elnök felesége ugyanis érdekes programot készített számukra.

Prága. Bizonyára nem fognak unatkozni azok az állam- és kormányfőfeleségek, kik férjük oldalán november 21-22-én részt vesznek Prágában a NATO-csúcstalálkozón. Dagmar Havlová, a házigazda Václav Havel köztársasági elnök felesége ugyanis érdekes programot készített számukra. – Míg az államfők, a kormányfők és a miniszterek a nagypolitikáról tárgyalnak, addig nejeikről mi gondoskodunk. Dagmar asszony igyekezett, hogy a női külön program reprezentatív, s egyben igen kellemes legyen – nyilatkozta Martin Krafl, az elnöki hivatal szóvivője. A politikusfeleségek megismerkedhetnek a prágai Hradzsinnal, a cseh királyok, majd a csehszlovák, illetve cseh államfők székhelyével, s Dagmar asszony egy női ebédre is meghívta őket a Lány kastélyba, amely az államfő nyári rezidenciája Prágától mintegy húsz kilométerre. A hölgyek közösen felkeresik a nagy múltú középkori strahovi kolostort, valamint Prága reprezentációs házát. A cseh elnöki kancellária egyéni kéréseket is teljesített, ezeket azonban a szóvivő nem volt hajlandó részletezni.

Václav Havel a Hradzsinban ad díszvacsorát a tanácskozáson várhatóan részt vevő 46 ország vezetői számára, s feleségeik természetesen ezen is ott lesznek. Az eddig kiszivárogtatott hírek szerint Havel egy üveg becherovkával, valamint cseh kristállyal kívánja megajándékozni partnereit. A kristályüvegeket és a hozzá tartozó hat darab likőrpoharat, valamint a kristályvázát a világhírű Karlovy Vary-i Moser üveggyár készíti. A megrendelésen mintegy három hónapja dolgoznak a gyárban, az ajándékok értékét sem az elnöki hivatal, sem az üveggyár nem hajlandó elárulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?