New York. Új emberi jogi főbiztosa van az ENSZ-nek a brazil Sergio Vieira de Mello személyében, akit a világszervezet közgyűlése közfelkiáltással választott meg e tisztségre. Az ENSZ-közgyűlés egyhangúlag jóváhagyta Kofi Annan főtitkár döntését, aki még hétfőn nevezte ki a főbiztosi posztra Mellót, aki az ír
Keresés
Kalinyingrád ködös jövője
Brüsszel.
Vita, résztvevők nélkül
Bukarest. Partnerek hiányában eddig elmaradt a nézetek ütközése a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, ehelyett a részvétel kérdéséről támadt vita a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen belül.
Őserdei fogság
Bogotá. Egy videokazetta tanúsága szerint május 15-én még életben volt Ingrid Betancourt volt kolumbiai elnökjelölt, akit szélsőbaloldali gerillák éppen öt hónappal ezelőtt raboltak el.
Mélyponton a tőzsde
Washington/London. A világ legnagyobb bankjai közül most kettőt azzal vádol az amerikai kongreszszus vizsgálóbizottsága, hogy segítettek a tavaly decemberben összeomlott Enron energiaforgalmazó milliárdos adósságát elrejteni. Ez ügyben még további 10 vállalat került szóba.
Czeizel Endre bűnös
Budapest. Másfél év felfüggesztett börtönre ítélték Czeizel Endrét. Az ismert genetikust emberkereskedelemben bűnsegédként való részvételben találta bűnösnek a Fővárosi Bíróság.
Zsidó műemlékek fokozott védelme
Prága/Washington. Prágában fokozott védelemben részesítik a zsidó műemlékeket és az egész egykori zsidóvárost, nehogy esetleg terrorista támadás áldozatául essenek.
Srbánál harmincmilliót találtak
Prága. Harmincmillió cseh koronát készpénzben, két pisztolyt és három lőceruzát talált a cseh rendőrség annak a volt külügyminisztériumi tisztségviselőnek, Karel Srbának a házában, aki az őt visszaéléssel gyanúsító újságírónőt, Sabine Slonkovát bérgyilkosokkal akarta eltetetni láb alól.
Prága nem változtat álláspontján
Prága/Bécs. Az új cseh külügyminiszter szerint Prága semmiképpen sem változtat a Beneš-dekrétumokat érintő hivatalos álláspontján, de ennek ellenére hajlandó a kérdésről úgy Németországgal, mint Ausztriával is beszélni. „Olyan állam vagyunk, amelynek ezekben a kérdésekben (Beneš-dekrétumok) világos álláspontja van.
Bosszút forral a Hamász
Gáza/Jeruzsálem. A Hamász nevű radikális palesztin muzulmán mozgalom bejelentette, izraeli polgári személyek is célpontjai lesznek megtorló hadjáratának, amellyel a gázai lakóterületet ért hétfő esti izraeli rakétatámadásra, illetve a szervezet egyik vezetőjének megölésére válaszol.