Az üzemeltető bízik az árcsökkenésben

Pat/Komárom. November elsejétől új működtetője van Pat község vízhálózatának, mégpedig a 100 százalékig községi tulajdonban lévő, és a helyi fürdőt is üzemeltető Patrek idegenforgalmi vállalat.

Az előző működtetővel, a Nyugat-szlovákiai Víz- és Csatornaművekkel (ZVAK) fél évvel ezelőtt bontott szerződést a falu önkormányzata, és a 6 hónapos felmondási idő október 31-én járt le. A Patrek egyébként már eddig is üzemeltetett víz- és csatornahálózatot, mégpedig a pati fürdő területén, és csúcsidényben mintegy 2000 szállóvendég vízellátását biztosította. A vizet azonban a ZVAK-tól vásárolta, mégpedig köbméterenként 23 koronáért. A község lakói a maximális kisfogyasztói áron, tehát 10,45 koronáért (ÁFA nélkül) jutottak hozzá a víz köbméteréhez. Ugyanakkor a ZVAK 3,71 koronáért vásárolta a vizet a komáromi kutakat üzemeltető KOMVaK víz- és csatornaművektől. Szalai László, a Patrek igazgatója elmondta, hogy a fürdő évente mintegy 50-60 ezer köbméter vizet fogyasztott; ennek felét maga a Patrek és az általa üzemeltetett szállók, másik felét pedig a fürdő területén lévő más jogi személyek használták fel. A Patrek 23 koronát számlázott a víz köbméteréért a többi vállalkozónak, tehát ugyanannyit, amennyiért maga is hozzájutott, és a hálózat működtetésével, karbantartásával, esetleges csőtörés okozta veszteségekkel összefüggő kiadásokat maga állta. Az igazgató szerint ugyanis partnereik magasabb árat már nem tudtak volna akceptálni. „Amennyiben közvetlenül a KOMVaK-tól vásároljuk majd a vizet, akkor a jelenleginél sokkal kedvezőbb áron jutunk hozzá – mondta Szalai László. – A napokban várjuk árajánlatukat, eszerint állapítjuk meg a többi vállalkozó részére a víz árát, természetesen már saját költségeinket is belefoglalva. Én biztos vagyok benne, hogy még így is jóval alacsonyabb áron tudjuk adni nekik a vizet, mint amennyit eddig fizettek érte. Én megértem a ZVAK-ot is, amiért 23 koronás árat számlázott a vízért, hiszen ennek az állami vállalatnak az árképzés során az egész járás területén keletkezett költségeiből és bevételeiből kellett kiindulnia. Gazdasági igazgatóként azonban arra kell törekednem, hogy minél inkább csökkentsem a költségeket. A lakosság számára államilag szabályozott vízár van érvényben, amely maximális árként funkcionál. Kevesebb természetesen lehet, és mi igyekezni fogunk a lehető legkedvezőbb áron számlázni nekik a vizet.”

Jarábek József, a ZVAK komáromi részlegének igazgatója azonban úgy gondolja, hogy a pati önkormányzat rossz döntést hozott akkor, amikor felbontotta velük a szerződést, illetve amikor úgy döntött, hogy a község nem lép be a januárban megalakuló Nyitrai Vízgazdálkodási Társaságba. Az előzményekhez tudni kell, hogy a Komáromi járás települései még a kilencvenes évek végén a transzformáció keretében megkapták a Nyugat-szlovákiai Víz- és Csatornaművek reájuk eső vagyonát. Ez lényegében egy kísérleti tervezet volt, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A transzformáció felemásra sikeredett, ezért az előző kormány, konkrétan a privatizációs minisztérium 2002 márciusában engedélyezte, hogy azok a települések, amelyek ezt igénylik, az egyszer már számukra átadott vagyonnal belépjenek a nyitrai társaságba. Erre a belépésre egyébként a társaság megalakulásától számított harminc napon belül lesz lehetőségük a falvaknak. „Az ivóvíz árát és a csatornadíjat a jövőben a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal állapítja meg, mind a kisfogyasztók, mind a vállalkozók számára, mégpedig az egyes vízügyi társaságok, üzemeltetők által benyújtott valós költségek alapján – mondta Jarábek József. – Ez a hivatal azt is megszabja, milyen haszonkulccsal dolgozhatnak az egyes működtetők, ami 8-10 százalék lesz. Egy-egy vízgazdálkodási társaságon belül egyazon ár lesz érvényben, különbségek lesznek viszont az egyes társaságok között. Az elképzelhető, hogy rövidtávon a kis vízügyi társaságok olcsóbban tudják adni a vizet, de hosszútávon semmiképpen nem tudnak majd olyan tartalékalapot kialakítani, amely a nagyobb javításokat, beruházásokat fedezné. Ezért szerintem a Komáromi járás településeinek is az lenne az érdekük, hogy egy nagy társasághoz tartozzanak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?