London. A Szaddám Huszein elmozdítása utáni Irak jövőjéről tartottak Londonban kétnapos tárgyalást iraki ellenzéki csoportok. A konferenciát már többször elhalasztották az ellenzékiek nézetkülönbségei miatt.
Keresés
Lesz iráni atomerőmű
Moszkva. Oroszország nem mondja fel az Iránnal a busehri atomerőmű felépítéséről kötött szerződését, mivel az nem sért nemzetközi szerződést, és nem fenyeget a nukleáris technológia elterjedésével. Ezt Alekszandr Rumjancev atomenergetikai miniszter mondta az ITAR-TASZSZ-nak.
Klaus tizenkét év után távozott az ODS éléről
Prága. Václav Klaus 12 év után távozott a cseh jobboldal meghatározó ereje, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) éléről. A párt új elnöke Miroslav Topolánek, a szenátus alelnöke.
Elégedett visegrádiak
Budapest/Prága/Varsó. Mindhárom visegrádi partnerországban pozitívan értékelték a kormányfők és a kormánypártok a koppenhágai EU-csúcson elért eredményeket, az ellenzékiek természetesen mindenütt más véleményeket is megfogalmaztak. Abban általában mindenütt egyetértés van, hogy az elért feltételeknél jobbat, többet aligha lehetett volna kiharcolni.
Nem lesz kérészéletű a Tiszavirág szervezet
Kistárkány. A szlovák–magyar– ukrán hármashatáron fekvő Kistárkány gazdag hagyományokat őrző község. Kulturális élete szorosan kapcsolódik a Tiszához, ahol nyaranta több ezren fürdőznek.
Szociális üdülőközpont
Borsi. Augusztusban alapították a Munkanélküliek és Szociálisan Hátrányos Helyzetűek Egyesületét (ANSO) Borsiban. A társulás célja elérhető áron művelődést és aktív kikapcsolódást nyújtani az egykori cékei úttörőtábor épületében.
Egy legó két óvodának
Vágsellye. A Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pénteki karácsonyi ünnepségén nemcsak az iskolások kaptak ajándékot, hanem a járás legjobb óvodájának járó díjat, egy ötvenezer forintos Lego játékcsomag felét is átadták.
Több a nézelődő, mint a vásárló
Rozsnyó/Losonc/Zselíz/Komárom. Már csak egy hét van karácsonyig, de a lakosság nagy része még mindig halogatja az ajándékvásárlást, esetleg a jövő évben várható nagy áremelésektől tartva kétszer is meggondolja, mit vegyen.
Monica felizgatta a kedélyeket
Róma. Monica Lewinsky nem jelenhetett meg tegnap délután az olasz állami televízió (RAI) képernyőjén, de a hétfő esti politikai beszélgető műsorban részt vehet. ĺgy döntött a RAI vezetése, úgy ítélve meg, hogy az olasz családok nem örülnének a Fehér Ház egykori botrányát kirobbantó gyakornok meginterjúvolásának.
Tisztújító MSZP-kongresszus
Budapest. Az MSZP országos választmánya 2003. március 29-30-ra hívta össze a párt tisztújító kongresszusát.