Prága. Václav Klaus 12 év után távozott a cseh jobboldal meghatározó ereje, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) éléről. A párt új elnöke Miroslav Topolánek, a szenátus alelnöke.
Klaus tizenkét év után távozott az ODS éléről
Miroslav Topolánek 46 éves. Klaus a jelöltek közül őt támogatta a legkevésbé. Az új pártelnök beszédében kijelentette: a polgári demokratáknak az alapító Václav Klaus által kijelölt irányban kell haladniuk, s az általa meghatározott értékeket kell megtartaniuk, illetve továbbfejleszteniük. „Az ODS-nek nincs szüksége új ideológiára, rendelkezik már a klausizmussal” – hangsúlyozta. Ugyanakkor a kongresszuson többen élesen bírálták a távozó pártelnököt. „Klaus politikája elszigeteltségbe vezette a pártot, s maga Klaus is elszigeteltségbe került” – jelentette ki például Přemysl Sobotka, a párt és a szenátus alelnöke. Az ODS immár a második választási időszakot tölti ellenzéki szerepkörben. Maga Klaus felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is meg kell tartani a párt egységét. Leszögezte: ellenzi a jobboldal integrációját, egyesülését, helyette a jobboldali pártok együttműködését tartja célszerűnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.