Megválasztották az új államfőt Libanonban

libanon zaszlo

Több mint két év és számos próbálkozás után sikerült a libanoni parlamentnek megválasztania az új államfőt csütörtökön, a szavazás értelmében Joseph Aun, a hadsereg eddigi főparancsnoka kerül az elnöki székbe.

A 128 képviselő közül 99 támogatta Joseph Aunt a szavazás második fordulójában. A reggeli első fordulóban még csak 71 szavazatot szerzett, ami nem biztosította a szükséges kétharmados többséget.

Új korszak kezdődik Libanon történetében – jelentette ki megválasztása után Joseph Aun. Az új elnök hangsúlyozta, hogy a lehető legjobb kapcsolatokra fog törekedni az arab államokkal, és elkötelezett az Izraellel kötött tűzszünet tiszteletben tartása mellett.

Az előző államfő, Michel Aun mandátuma 2022 októberében járt le, és az államfői feladatköröket ideiglenesen a miniszterelnök vette át.

A Libanon vallási csoportjai közötti hatalommegosztási megállapodás értelmében az ország parlamentje szavaz az elnök személyéről, akinek maronita kereszténynek kell lennie. Az alkotmány azt is előírja, hogy a miniszterelnöknek szunnita, a parlament elnökének pedig síita muszlim vallásúnak kell lennie.

Michel Aun távozása után a parlament tizenhárom alkalommal próbálkozott az elnökválasztással. Joseph Aun az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia által támogatott jelölt volt. A libanoni síita Hezbollah milícia korábban egy másik jelölt mögé állt be, aki végül szerdán kiszállt a versenyből.

Libanonban már korábban is előfordult, hogy politikai és eljárásrendi okokból hosszú időn keresztül nem tudtak új államfőt választani. A leghosszabb ideig, csaknem két és fél évig, 2014 májusa és 2016 októbere között maradt üres az elnöki szék.

Libanonban az államfő jelölheti ki vagy mozdíthatja el a miniszterelnököt, illetve a kormány tagjait. Az immár hatodik éve súlyos gazdasági és pénzügyi válsággal küszködő országban jelenleg hatalmon levő ügyvivő kormány csak csökkentett hatáskörrel működik, mert tagjait nem megválasztott államfő nevezte ki.

A 60 éves Joseph Aunt 2017 márciusában nevezték ki a fegyveres erők élére, mandátuma 2024 januárjában járt volna le, de két alkalommal is meghosszabbították az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?