Borsi. Augusztusban alapították a Munkanélküliek és Szociálisan Hátrányos Helyzetűek Egyesületét (ANSO) Borsiban. A társulás célja elérhető áron művelődést és aktív kikapcsolódást nyújtani az egykori cékei úttörőtábor épületében.
Szociális üdülőközpont
Borsi. Augusztusban alapították a Munkanélküliek és Szociálisan Hátrányos Helyzetűek Egyesületét (ANSO) Borsiban. A társulás célja elérhető áron művelődést és aktív kikapcsolódást nyújtani az egykori cékei úttörőtábor épületében. „Két-háromhetes kikapcsolódást szeretnénk nyújtani azoknak, akik nem mehetnek el kirándulni, kisgyermekes anyáknak, családoknak, nevelőszülőknél vagy otthonokban lakó gyerekeknek” – mondta lapunknak Jozef Mahut, a szövetség elnöke. 160 személyt tudnak majd elszállásolni összehasonlíthatatlanul alacsonyabb áron, mint más üdülők, az első vendégeket jövő nyáron szeretnék fogadni. Ám ehhez még pénzre lesz szükség, amit alapítványi, szponzori támogatásokból és adományokból biztosítanak. A részvételt egyetlen feltételhez kötik: a jelentkező bejegyzett tagja legyen valamely civil szervezetnek, társulásnak vagy az ANSO-nak (Asociácia nezamestnaných a sociálne odkázaných). Adományaikat az alábbi számlaszámra várnak: č.ú. 20221230/ 6500, Poštová Banka. (dv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.