Akadnak országok, ahol a nemzeti parkok területei teljesen állami tulajdonban vannak, s ennek köszönhetően senki sem vonja kétségbe az ott található természeti források érintetlenségének szükségességét. Szlovákiában, sajnos, a védett területek jelentős része magánkézben van.
Keresés
Hamarosan minden szőlőültetvényt nyilvántartásba vesznek
Pozsony. Európai uniós csatlakozásunk miatt szükségessé vált a szőlészetről és borászatról szóló 332/1996 Tt. számú törvény valamint a többi vonatkozó jogszabály módosítása. Az agrártárca által beterjesztett tervezetet kisebb módosításokkal a kormány már jóváhagyta, így a tervezet hamarosan a parlament elé kerülhet.
WWW.UJSZO.COM
Néhány hete a beneši dekrétumoktól hangos Európa, illő tehát kissé mélyebben belenézni az idő mély kútjába, mert sajna sem idehaza, külföldön meg végképp nem hallani olyan argumentumokat, melyek a dekrétumok mai hatásaival foglalkoznak.
Bárki megveheti a bérlakását
Érsekújvár. Az érsekújvári Lakáskezelőség 1991-ben 4400 bérlakást gondozott, 75 százalékuk mára magántulajdonba került. Körülbelül 1500 lakás sorsa függőben van. Az égető kérdésekről Tóth Istvánnal, az érsekújvári Lakáskezelőség igazgatójával beszélgettünk.
Petrík haladékot kért
Galánta. Ma jár le a neogótikus Esterházy-kastély mintegy tízmillió koronás vételárának kifizetési határideje, ám az új tulajdonos egy hét haladékot kért.
Támogatott átállás
Pozsony. Az Európai Unió anyagilag is támogatta a telekkönyvi hivatalok leválását a járási és kerületi hivatalokról – a telekkönyvekkel összefüggő döntéshozatal függetlenségének biztosítása, így a Szlovákiában vállalkozni kívánó külföldiek jogbiztonsága érdekében.
Tízből hét beadvány hibás, idegeskednek a hivatalnokok és az ügyfelek
Pozsony/Nyitra/Kassa.
Nemzetközi fórum elé kerül a vagyonjegyek ügye?
A történet, amelyről az alábbiakban szó lesz, nem egyedi. Ezért mi sem ragadunk le csupán ennek a konkrét esetnek a taglalásánál, sőt panaszosunk kilétét sem fedjük fel, mivel problémája általánosítható, és több százezer személyt érint ebben az országban.
Vagyonbevallás vagy agyonbevallás?
Pozsony. Alighanem célt tévesztett a kormányzat a vagyonbevallással kapcsolatban. Legalábbis ezt tartja Ľudovít Kaník, a Demokrata Párt (DS) elnöke. Szerinte „naivitás azt hinni, hogy az igazi nagyhalak, akik ellen a vagyonbevallás irányul, bevallják tényleges ingó és ingatlan vagyonukat.
Tájékozatlanság vagy közöny?
A jelek szerint a Dunaszerdahelyi járás polgárai nem túlságosan kíváncsiak, sőt a közügyeket illetően meglehetősen közönyösek. Legalábbis erre vall az, hogy elenyészően kevesen élnek az információkhoz való szabad hozzájutásra vonatkozó, 2001 januárjától hatályos törvény adta lehetőségekkel.