Miért nem szeretik az amerikai embereket? Tudna valaki erre felelni?
lalabajSzerintem azért, mert azt hiszik, hogy ők mindent megtehetnek. Ahová „beszabadulnak”, elvárják, hogy mindenki hanyatt essen tőlük, beszéljenek angolul, ha netán mégse, fel vannak háborodva.
Keresés
Olvasóink online fóruma
FINANCIAL TIMES
Az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős tagja vitába szállt azokkal, akik szerint a terrortámadások után veszített lendületéből az EU közös külső fellépésre irányuló törekvése.
Három gép utolsó perceinek krónikája
A The New York Times nyilvánosságra hozta a szeptember 11-én eltérített négy repülőgép közül három fekete dobozának hanganyagát.
Porhintés és pánik
Méghozzá mindenütt. A washingtoni kongresszusban, a Canterbury székesegyházban, a liverpooli postahivatalban, sőt még Dunaszerdahelyen és Alistálon is kitört a pánik az első amerikai anthraxhalál után.
Biztosítók vad vágtája
Jövőre megszűnik a Szlovák Biztosító monopolhelyzete a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának területén. Végre versenyhelyzet alakul ki ezen a piacon is, az autótulajdonosok válogathatnak a különböző ajánlatok között.
Az ENSZ és az új világrend
A Nobel-békedíjat kapott Kofi Annan az első az aktív ENSZ-főtitkárok körében, akik az elismerést elnyerték. Mint az oslói bizottság egy tagja a Financial Timesnak elmondta, bár több száz jelölt volt, a végső választás egyáltalán nem bizonyult nehéznek. E nyilatkozat is sejteti: a díj odaítélése és a terrorizmus elleni háborúnak nagyon is köze van egymáshoz.
A Hopman Kupa csoportbeosztása
Perth. Tegnap kisorsolták a tenisz Hopman Kupa, a vegyescsapat-vb csoportbeosztását – A-csoport: USA, Belgium, Franciaország, a selejtező győztese; B-csoport: Ausztrália, Spanyolország, Argentína, Svájc. (TASR)
Volkswagen-motor a Jordannek?
München. Elképzelhető, hogy a Volkswagen, amely néhány éven belül csapatot szeretne indítani a Forma–1-ben, a Jordan motorszállítója lesz. A Focus Money című francia magazin csütörtökön megjelenő száma szerint a két fél már tárgyal a részletekről.
Diego Maradona térdműtét után
Cali. Megoperálták Diego Maradona térdét. Az idén 40 éves argentin futball-legenda azért szánta rá magát a beavatkozásra, mert november 10-én szeretne pályára lépni egy jótékonysági mérkőzésen. Az artroszkópia során German Alberto Ochoa, a kolumbiai labdarúgó-válogatott korábbi orvosa sérült porcokat távolított el.
Varga visszatér Münchenbe?
Budapest. Amióta Varga Zoltán vezetőedzővel két hete szerződést bontottak Győrött, alig hallani valamit az egykori ferencvárosi klasszisról. Nem véletlenül, hiszen Varga még a magyar fociról, pontosabban az azt körülvevő közegről nem akar hallani.