Porhintés és pánik

Méghozzá mindenütt. A washingtoni kongresszusban, a Canterbury székesegyházban, a liverpooli postahivatalban, sőt még Dunaszerdahelyen és Alistálon is kitört a pánik az első amerikai anthraxhalál után. A pánikkelés a gyors tájékoztatás egyik lépfenéje: amint világgá röppent a sajtó valamilyen szenzációt, tragédiáról szóló jelentést, az unatkozó háziasszonyok és a nyughatatlan nyugdíjasok között, vagyis a pletykamagok legtermékenyebb táptalaján, azonnal szárba szökkennek a pánikpalánták. A New York és Washington elleni terrortámadások után azonnal megszaporodtak a bombariadók, a Világkereskedelmi Központ pusztulása után természetesen a világ legmagasabb felhőkarcolóját is ki kellett üríteni. Ma pedig már egy olyan borítékot is gázálarcos tisztiorvos vizsgál meg, amelyre valaki örökíróval ráírja: „lépfene”. Manapság nem is igazi postahivatal, ahol még nem találtak

gyanús, fehér port tartalmazó borítékot.

Előzőleg amerikai érdekeltségek elleni támadássorozatot helyezett kilátásba Oszama bin Laden, az afganisztáni tálibok vezére. Nem is váratott sokáig magára a válaszcsapásra adott visszavágás: a Sun című amerikai lap képszerkesztője a lépfene legsúlyosabb fajtájában, a belélegzéses anthraxban hunyt el.

Meglepődtem, amikor lapunk internetes oldalán megláttam közvélemény-kutatásunk (reprezentatívnak persze korántsem tekinthető) eddigi eredményét: a szavazók 61 százaléka szerint Szlovákiát is fenyegeti a lépfene. Szerintem ugyanis sokkal veszélyesebbek a porcukros levelek, lisztes borítékok, vagyis a csínytevésnek aligha nevezhető pánikkeltés. Lehet, hogy ma a kormányhivatalt zárják le egy levél miatt, de holnap esetleg egy kórház intenzív osztályát ürítik ki csak azért, mert egy unatkozó idiótának boríték, bélyeg és krétapor akad a keze ügyébe.