A városban járt a Münchenben székelő Bajor–Magyar Fórum Prezídiuma. A német tartomány politikai, gazdasági és kulturális életének képviselői Rozsnyó és környéke gazdasági helyzetével és nevezetességeivel ismerkedtek.
Keresés
Hanyagság okozta a kiskatona halálát
A hétvégén a hozzátartozókon kívül barátok, bajtársak, és ismerősök kísérték el utolsó útjára a városi temetőbe a 19 éves nagymihályi Ondrej Sinčákot, akinek október 9-én a tőketerebesi laktanya térségében szolgálatteljesítés közben őrtársa fegyvere oltotta ki életét.
Megtartották a mesemondók táborát
Mesemondó tábort szervezett a Gombaszögi-völgyben az Eurozug–Gombaszög Társulás. A szervezők a Palócország – Meseország Palóc Mesemondó Verseny eddigi három évfolyamának harminc győztesét hívták meg a táborba.
Nem csak a húszéveseké a világ
A Dunaszerdahelyi járás nyugdíjasai a padányi kultúrházban gyűltek össze egy kis ünneplésre. Már negyedik éve minden évben megrendezik a járási nyugdíjastalálkozót. Potásch Mária, a Dunaszeredahelyi Járási Nyugdíjasegyesület titkára lapunknak elmondta, nő a résztvevők száma.
Sikeres volt a kórusfesztivál
Nagy sikert aratott a múlt hét péntekén a Csemadok Rozsnyói Területi Választmánya által rendezett kórusfesztivál. A történelmi városháza színháztermében szervezett fesztiválon fellépett a Rozsnyói Református Egyházi Alapiskola Gyermekkórusa, a berzétei Berkő népdalkör, a Zubogyi Felnőtt Kórus, a Szerencsi Cukorgyár Rt.
Járási jelöltek listája
Az MKP a december elsejei megyei választásokra tizenegy jelöltet állít a járásból. Száraz József udvardi polgármester, az MKP Érsekújvári Elnökségének elnöke lapunknak elmondta: a jelölőlistára ismert személyiségek, polgármesterek kerültek.
Ha lesz ivóvíz, lesz munkahely is
A napokban egy olasz cég szlovákiai képviselője terepszemlét tartott a mintegy ötszáz lelket számláló településen. A cérnagyár képviselője a vásárlásra felkínált telket megfelelőnek találta, és jövő tavasszal felépítene egy háromszáz dolgozót foglalkoztató, korszerű üzemet, ha a faluban lenne ivóvíz és gáz.
Ivóvíz uniós támogatással
A Nagymihályi járás délkeleti térsége 54 településének ivóvíz- és csatornahálózata kiépítésének műszaki támogatására az Európai Unió 200 ezer eurót hagyott jóvá. Ám az infrastrukturális beruházáshoz való hozzájárulásra benyújtott igénylést indokló dokumentumot október elejétől EU-szakértők a helyszínen tanulmányozzák.
Találja ki, hol járunk!
A csempészek egykori és – valljuk be – manapság is kedvelt központja a portugál határ közelében fekvő városka. Szépsége helyett sokkal inkább érdekes fekvésével és történelmével vonzza a látgatókat.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: A. I. – Mesterséges értelem (amerikai) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Közönyösök (olasz-francia) 15.30, 17.30 Kelet–nyugat (francia) 20 OBZOR: Dracula 2000 (amerikai) 15.30, 18 Brian élete (angol) 20 CHARLIE CENTRUM: Közönyösök (olasz-francia) 17, 18.45 Sötétkék világ (cseh) 20.