Találja ki, hol járunk!

A csempészek egykori és – valljuk be – manapság is kedvelt központja a portugál határ közelében fekvő városka. Szépsége helyett sokkal inkább érdekes fekvésével és történelmével vonzza a látgatókat.

Az őshonos majmokat nagy becsben tartják a turisták A csempészek egykori és – valljuk be – manapság is kedvelt központja a portugál határ közelében fekvő városka. Szépsége helyett sokkal inkább érdekes fekvésével és történelmével vonzza a látgatókat.

Már a határátlépés is tartogat izgalmakat, hiszen az út a repülőtér kifutópályáján keresztül vezet, amelyet a gépek érkezésekor értelemszerűen lezárnak.

Területe 6,5 négyzetkilométer, lakossága körülbelül 30 ezer fő, mind brit állampolgár. Maga az elnevezés az arab Dzsebel-al Tarik név elferdítéséből származik, ami annyit tesz, mint Tarik szirtje. Tarik ibn Szaid arab hadvezértől ered, aki ezen a helyen szállt partra a VIII. században, amikor az Ibériai-félsziget meghódítására indult. A szoros is aztán ettől a szirttől kapta a nevét, hiszen a 429 méter magas, szürke szikla mindig fontos tájékozódási pont volt a tengerészek számára. Az ókoriak is ismerték, és Héraklész oszlopának nevezték. Nagyszerű természetes erődítmény és kikötő.

1704-ben az egyesített angol és holland hadak elfoglalták Spanyolországtól, miáltal Nagy-Britannia egyik legfontosabb hadi támaszpontját szerezte meg. A szoros még a második világháborúban is jelentős szerepet játszott: a Földközi-tengren és az Atlanti-óceán keleti térségében harcoló szövetséges csapatok támaszpontja volt.

Érdekes fekvésével és történelmével vonzza a látgatókat A város szélén magasodó hegy „lakóihoz” érdemes kellő tisztelettel közelíteni, a berber majmok ugyanis a nézelődést jól, a zaklatást viszont nehezen viselik. Egyébként barátságos, szeretetre méltó állatok, szívesen pózolnak a fotósok előtt. A szóbeszéd szerint, amíg majmok élnek a szirten, addig a terület angol birtok marad. A mészkőszikla alatt cseppkőbarlang húzódik, belsejében a tárlatvezetéshez halk zene szól. A furcsa formájú hegyet leginkább az ide vezető felvonóval célszerű megközelíteni, jelentős izomláztól kíméljük meg ezáltal magunkat. A város egyéb látnivalói között meg kell említeni a mór kastélyt és a katonai örökség múzeumát.

A belvárosban érdekesen keveredik a spanyol és a gyarmati hangulat. Pubok, ahol paellát szolgálnak fel, tengerparti kávézók, ahol a napsütésben jól esik egy kis Guinness. Múlt heti számunkban közölt óriásrejtvényünk megfejtése:

1. Ha az asszonyok ezüstből volnának, nem lehetne pénzt verni belőlük, mivelhogy nem állná meg egyikük sem a tűzpróbát.

2. Kemény élete vagyon annak, ki hozzája nem illő asszonyba botlik.A múlt heti számunkban közölt Találja ki, hol járunk! című játékunk megfejtése: Banglades.Ajándékcsomagot nyert:

Csonka Marianna, Kassa

Ágh Tivadar, Albár,

özv. Koháry Éva, Ipolyság

Pál Krisztina, Gömöralmágy

Jakab Tiborné, IpolynyékGratulálunk, a nyereményt postán küldjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?