Los Angeles. Julia Roberts néha képtelen ellenállni a fű csábításának. A legutóbbi filmje, az Ocean’s eleven forgatásán is elszívott pár füves cigit. „Nem tett jót, elálmosodtam tőle. Egész életemben arra gyűjtöm az energiát, hogy ébren maradjak. ĺgy nem sok értelme van olyasmit használni, amitől elalszom” – mondta.
Keresés
Nincs helye az erőszaknak
Budapest. Pax Televízió néven – várhatóan decemberben – vallástörténeti és kulturális ismeretterjesztő jellegű csatorna indul – erősítette meg a Napi Gazdaság értesülését a Pax Rt. Az új magyar kereskedelmi televíziót a Filmmúzeum Rt. menedzsmentje, alkotógárdája és egyik tulajdonosa hozza létre.
Vb kutyahús nélkül
Nyon. A FIFA elnöke, Joseph Blatter arra kérte a dél-koreai hatóságokat, hogy vessenek véget az országukban folyó „kutyamészárlásnak”. Blatter szerint nem tesz jót az ország nemzetközi megítélésének, hogy kutyahúst fogyasztanak.
HALLOTTA MÁR?
A Szatmár megyei Bikszádban egy vőlegény ráunt arra, hogy balsorsa miatt harmadik esküvője dőlt dugába az utolsó pillanatban. A 43 éves Szilágyi Endre 20 évvel ezelőtt már ünneplőjében borotválkozott az esküvő előtt, mikor véletlenül úgy megvágta torkát, hogy mentők szállították el.
Kihalhatnak a férfiak
London. A spermabankok és a mesterséges megtermékenyítés, az emberklónozás és az önmegtermékenyítő petesejt, a férfiak sokasodó egészségügyi és pszichológiai problémái és a nők növekvő társadalmi szerepvállalása miatt kihalhatnak a férfiak – legalábbis ezt állítja egy brit andrológus.
Segít legyőzni a félelmet
A közelmúltban jelent meg Erőss László és Veér András könyve, A halál enciklopédiájának első kötete, amely segít szembenézni a halállal.
Szerb Antal-kiállítás
Budapest. Szerb Antal születésének 100. évfordulója alkalmából „Örökre a kék virág lovagja és talán bohóca maradok” címmel látható kiállítás Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Határon túliakat is meghívtak
Salgótarján. A salgótarjáni Flóra Egyesület immár hatodik alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencében élő, tanulásban és értelmükben akadályozott magyar gyerekek mesemondó versenyét.
Egy szlovák irodalmi lexikon rejtélyei
Új szlovák irodalmi lexikon látott napvilágot a közelmúltban Slovník slovenských spisovateľov címmel, a Slovenská Národná Knižnica kiadója gondozásában.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Horrorra akadva 2. (am.) 15.30, 19.30 Amerika kedvencei (am.) 17.15, 21 MLADOSŤ: Montmartre-i Amélia (fr.) 15.15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Montmartre-i Amélia (fr.) 18, 20.15 Evolúció (am.) 18 Lovagregény (am.) 20 Lázadók és szeretők (cseh) 18 Blöff (am.) 17 Brian élete (ang.