Kihalhatnak a férfiak

London. A spermabankok és a mesterséges megtermékenyítés, az emberklónozás és az önmegtermékenyítő petesejt, a férfiak sokasodó egészségügyi és pszichológiai problémái és a nők növekvő társadalmi szerepvállalása miatt kihalhatnak a férfiak – legalábbis ezt állítja egy brit andrológus.

A British Medical Journal hasábjain megjelent tanulmány rámutat arra, hogy a férfiaknak már ma jóval rövidebb a várható élettartama, mint a „gyengébbik nemnek”, amely ugyanakkor egyre több téren átveszi a hagyományosan férfiaknak szánt szerepeket. Siegfried Meryn professzor szerint a nyugati társadalmakban évtizedek óta egyenletesen növekszik a férfiakat érintő pszichológiai problémák – mint például az alkohol-, és kábítószer-függőség, a középkorúak krízise, a depresszió és a családon belüli erőszak – előfordulásának gyakorisága is.

Az andrológus (a férfi ivarszerveinek működésével és betegségeivel foglalkozó orvos) szerint kérdéses, hogy a spermabankok, a választható nemű gyerekeket eredményező mesterséges megtermékenyítés, az emberklónozás és az azonos nemű házasságok korában egyáltalán szüksége lesz-e a társadalomnak férfiakra, hiszen a szaporodás nélkülük is megoldható, és a nők sok szempontból jobban megfelelnek a 21. századi társadalmak által támasztott elvárásoknak.

Elképzelhető, hogy még a spermabankok is feleslegessé válnak: amerikai kutatók nemrégiben hírt adtak arról, hogy mesterséges spermaként működő kémiai koktélt fejlesztettek ki, amelynek segítségével a petesejt képes megduplázni saját kromoszómáit, és mesterségesen megtermékenyíteni önmagát.

Amennyiben az egereken kikísérletezett új reproduktív módszer – amely kizárólag nőnemű utódok létrejöttéhez vezet – emberek esetében is működőképesnek bizonyul, spermára sem lesz szükség a nők szaporodásához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?