London. Trevor Henderson Londonból utazott volna Malagára, ha... a pólóján látható – 1975 óta halott – Hailé Szelasszié etióp császár arcképét a légikisasszony nem keveri össze Oszama bin Ladennel. Hendersont éppen ezért leszállították a Malagába tartó repülőgépről, s még a jegyét sem térítették meg.
Keresés
Vizsolyi bibliát kínálnak
London. Az első teljes magyar szentírásfordítást, az 1590-ben kinyomtatott vizsolyi bibliát kínálja eladásra november 28-án a londoni Christie’s aukciós ház.
Guinnes-rekorder magyar dobos
Békéscsaba. Egyhuzamban harmincnyolc órán keresztül dobolt, s ezzel megdöntötte a Kanadában élő Steven Darvill tavaly felállított világrekordját a Békés megyében, Szabadkígyóson élő Szamosi Viktor.
HALLOTTA MÁR?
Robert De Niro 500 embert hívott meg vacsorára, köztük New York-i tűzoltókat és rendőröket, azzal a céllal, hogy egy kicsit felfrissítse a városban az éjszakai életet. A buli a TriBakery kávézóban kezdődött, amely Robert De Niro tulajdona; innen külön buszok szállították a vendégeket a környező éttermekbe.
Eltitkolt atombaleset
A Szovjetunió évtizedeken keresztül sikeresen leplezte azt a két nukleáris katasztrófát, amely egy szibériai atombombagyárban történt – állítja egy orosz tudós, aki a közelmúltban radioaktív részecskéket fedezett fel egy helyi folyóban. A szerencsétlenség eltitkolásával a szovjetek a folyó mentén lakó több ezer ember egészségét veszélyeztették és veszélyeztetik még ma is.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Kardhal (am.) 16.45, 18.45, 20.45 OBZOR: Amélie csodálatos élete (fr.) 15.45, 20.30 Az élet vonata (fr.-belg.) 18 MLADOSŤ: Balladák (cseh) 15.30, 17.30, 20 MÚZEUM: A sejt (am.) 19 CHARLIE CENTRUM: Amélie csodálatos élete (fr.) 18, 20.15 Evolúció (am.) 18 Lovagregény (am.
SZĺNHÁZ
POZSONY
SZLOVÁK NEMZETI SZĺNHÁZ: Aida 19
KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Kaviár és lencse 15
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: A kölyök (vendégjáték Pozsonyban) 19
Elhunyt Ken Kesey
Eugene. Hatvanhat éves korában szombaton elhunyt Ken Kesey amerikai író, a világsikerű Száll a kakukk fészkére című regény szerzője. Halálát májrákkal összefüggő komplikációk okozták.
A félig indián származású Kesey Jack Kerouac, a beatnemzedék írója nyomán haladva vált az amerikai regényírás ismert alakjává.
Reform és iskola
Fülek. A környékbeli iskolák és óvodák pedagógusai minden korábbit meghaladó létszámban vettek részt szombaton a VII. Nógrádi Pedagógus Találkozón, melyet a Szülőföld Polgári Társulás rendezett.
Bemutató a Kis Színpadon
Pozsony. Szombat este mutatták be a Kis Színpadon a Jelenetek egy házasságból című darabot, amely a világhírű svéd rendező, Ingmar Bergman azonos című tévésorozata alapján készült. A férfi és nő bonyolult kapcsolatát elemző művet Vladimír Strnisko rendezte, a főszerepet Anna Javorková és Jozef Vajda alakítja.