Pozsony. A következő 15-20 évben jelentősen megváltozik az oktatási rendszer, a kormány ugyanis tegnap jóváhagyta a Millennium nevű, hosszú távú nemzeti programot, melynek keretében lényegesen módosul az iskolai tananyag.
Keresés
Eltérő mércével mérnek
Pozsony. Az állam nem siet Kassa város segítségére, és nem szabadít fel 980 millió koronát a város tulajdonába tartozó 15 ezer hektárnyi erdő felvásárlására. Erről a kormány döntött tegnapi ülésén.
Amerikai vízum postán?
Kassa. Ronald Weiser új amerikai nagykövet egyhetes, húsz várost érintő szlovákiai körútjának tegnapi állomása Kassa volt. Az árnyaltabb összkép érdekében a város vezetésén, valamint a US Steel vállalat menedzsmentjén kívül a Luník IX. városrész önkormányzatával is találkozott.
Dönthet a hangfelvétel
Pozsony. A rendőrök, akik októberben feltartóztatták Farkas Pált, az MKP Országos Tanácsának elnökét, tudták, hogy parlamenti képviselővel állnak szemben, és ismerték a honatya párthovatartozását is – állítja Peter Ošváth (SDK), a parlament védelmi bizottságának tagja.
A parlamentben már vége az évnek
Pozsony Kisiskolások énekes jókívánságaitól kísérve, de egy határozatképtelenség miatti eredménytelen szavazás után fejezte be tegnap idei munkáját a parlament.
Elmozdulás tapasztalható a nyitrai magyar kar ügyében
Pozsony. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szerint egyértelműen pozitív irányú elmozdulás tapasztalható a nyitrai egyetemen létrehozandó magyar kar kérdésében.
Előbb-utóbb eltűnnek a határok
Az Európai Parlamentben közelednek a 2004. évi választások. Ennek okán (is) egyre több szó esik az Európai Unió bővítéséről. A problémakörről – kicsit másként – dr. Habsburg Ottóval, a Páneurópai Unió elnökével beszélgettünk.
Friderikusz húszmilliót kap a Külügyminisztériumtól
Egyetlen országos rádió sem nyújtott be értékelhető pályázatot arra a 130 millió forintos tenderre, amelyet a Külügyminisztérium írt ki az európai integrációval foglalkozó tévé- és rádióműsorok támogatására - tudta meg a Népszabadság.
A tárca a most nyilvánosságra hozott végeredmény indoklásában
Verebes és Bajor megsértette Grespik becsületét
Az RTL Klub Heti hetes című műsorának két szereplőjével, Verebes Istvánnal és Bajor Imrével szemben, magánvádas eljárás keretében, hétfőn pert nyert Grespik László, Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetője - tudta meg a Magyar Hírlap.
Havelnek tüdőgyulladása van
Václav Havel cseh államfőnek, akit légzési zavarokkal hétfőn este szállítottak a prágai Központi Katonai Kórházba, tüdőgyulladása van - jelentette be szerdán délelőtt Ladislav Spacek, az elnök szóvivője.