Az utóbbi napokban Edvard Beneš elnöki dekrétumaitól hangos Nyugat-, illetve Közép-Európa. Már nem csupán Edmond Stoiber bajor miniszterelnök és Jörg Haider karinthiai kormányzó szólal meg, hanem Orbán Viktor magyar miniszterelnök, sőt az Új Szó február 21-én közölt interjújában az egyik legérintettebb, Bugár Béla szlovákiai magyar pártelnök is, igaz, kicsit óvatosan, tétován.
Keresés
10 ezer ágy, 100 ezer szurkoló
Athén. Kilencszáz nappal a 2004-es athéni ötkarikás játékok kezdete előtt a szervezők még mindig nem oldották meg a szurkolók szálláskérdését. Evangelosz Venizélosz sportügyekért felelős görög miniszter büszkén jelentette be, hogy az olimpiai család elhelyezése már biztosított.
Figo még mindig a Barcelona tagja
Madrid. Csaknem két évvel azután, hogy a rivális Real Madrid labdarúgócsapatához igazolt, Luis Figo még mindig tagja a Barcelonának. A spanyol sajtó kiderítette, hogy a 29 éves portugál sztár a 93 927-es számú klubigazolvány tulajdonosa és az éves tagdíjat idén is befizette.
Bombariadó a repülőgépen
Buenos Aires. Hamis bombariadó miatt kényszerleszállást hajtott végre az a repülőgép, amely az argentin Boca Juniors labdarúgócsapatát szállította az ecuadori Emelec elleni mérkőzésre. A LADE légitársaság járata azért landolt Cordobában, mert a felszállás után egy ismeretlen telefonáló közölte, hogy pokolgép van a gépen. (MTI)
Rövidpályás vb: lesz EPO-teszt
Lausanne. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) bejelentette, hogy először a sportág történetében EPO-tesztek is lesznek az április 3-7. között Moszkvában sorra kerülő rövidpályás világbajnokságon. A vizsgálatokat vér- és vizeletmintából végzik el.
Megbüntették a mulatozókat
Manchester. Éjszakai kiruccanásaik miatt fizetésük letiltásával sújtotta három játékosát Kevin Keegan, az angol másodosztályban szereplő Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője.
ÖTKARIKÁS VISSZHANGOK
František Chmelár elégedetlen
Pozsony. Szerdán délelőtt megérkezett Salt Lake Cityből a szlovák olimpiai küldöttség utolsó csoportja.
Ezúttal remekeltek a szlovák játékosok
New York. Véget ért az olimpiai szünet a tengerentúli hokibajnokságban. A legutóbbi játéknapon nem kevesebb, mint tizenhárom összecsapásra került sor. Jó teljesítményt nyújtottak a szlovák hokisok: négy gólt ütöttek és 12 gólpasszt adtak.
Nyolc csapat a bajnoki címért
Tegnapelőtt véget ért az élvonalbeli hokibajnokság több mint öt hónapon át tartó alapszakasza. Az Extraliga 54. fordulóját követően az első nyolc helyezett a playoffsorozatban folytatja (1.-8., 2.-7., 3.-6., 4.-5.), az utolsó előtti turócszentmártoniak már befejezték, a sereghajtó nyitraiak pedig osztályozót játszanak az I. liga győztesével, az iglói együttessel.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
- Kovács István nem lép ringbe a március 16-án, a Stuttgartban rendezett ökölvívó-gálán. Kokó a tervek szerint Dariusz Michalczewski április 20-ai címmérkőzésén tér vissza, s péntekig nem kíván nyilatkozni a történtekről.