ÖTKARIKÁS VISSZHANGOK

František Chmelár elégedetlen
Pozsony. Szerdán délelőtt megérkezett Salt Lake Cityből a szlovák olimpiai küldöttség utolsó csoportja.

František Chmelár elégedetlen

Pozsony. Szerdán délelőtt megérkezett Salt Lake Cityből a szlovák olimpiai küldöttség utolsó csoportja. František Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke rövid repülőtéri nyilatkozatában – többek között – kijelentette: „Csalódott vagyok, mert ezúttal sem szereztünk érmet, a hokisoknak pedig nem sikerült kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást. A 2006-os torinói téli olimpia előtt jobban odafigyelünk majd a nevezésre. (SITA)Ausztrália: Bradbury hazatért

Sydney. Nemzeti hősként fogadták Ausztráliában Steven Bradburyt, aki Salt Lake Cityben különleges körülmények között szerezte meg a kontinensnyi ország első téli olimpiai aranyérmét. Az 1000 m-es rövidpályás gyorskorcsolyázás döntőjében a többiektől leszakadva az utolsó helyen haladt, majd amikor az élen korcsolyázók az utolsó kanyarban buktak, minden megerőltetés nélkül elsőként ért célba. A 28 éves Bradbury Sydney érintésével hazarepült Brisbane-be, ahol találkozott barátnőjével és családjával, majd öt órával később folytatta az útját Melbourne-be, hogy vasárnap megnézze a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat. „Nagyot változott az életem az utóbbi időben“ – vallotta be Bradbury, aki két évvel ezelőtt egy balesetben nyakcsigolyatörést szenvedett. (MTI)Az osztrák sajtó a doppingról

Bécs. A Der Standard című bécsi lap kommentárban elemezte a téli olimpián előforduló doppingeseteket és megállapította, hogy a jelenlegi helyzet meglehetősen képmutató. Az „Erkölcs, halál és élet“ című írás felhívja a figyelmet arra, hogy miközben Johann Mühlegget szégyenbe taszították, még soha nem tiltottak el egyetlen sportfunkcionáriust sem, aki halált hozó lesiklópályákat jelölt ki, vagy a sportolót tönkre tévő éves versenynaptárt állított össze. A szerző úgy véli, hogy nem lenne szabad az egykori NDK-hoz hasonlóan eljáró, s sportolóit a becsület jelszavával hajszoló néhány állam miatt bűnözöknek tekinteni azokat az atlétákat, akik orvosi felügyelet mellett teljesítménynövelő készítményeket szednek. A Kurierban a lap kelet-európai szakértője azt vetette fel, hogy Oroszországban számos gyógyszert hamisítanak, s nem kizárt, hogy a Salt Lake Cityben lebukott orosz sportolók éppen ilyen, eredeti formájukban engedélyezett, de a gyengébb minőségű „másolatban“ talán oda nem tartozó anyagokkal szennyezett szereket szedtek. (MTI)A németek további javulást várnak

Berlin. Manfred von Richthofen, a Német Sportszövetség elnöke nagyon elégedett az olimpiai csapat szereplésével. Ugyanakkor úgy véli, hogy tudatosabb felkészüléssel további fejlődés érhető el. „Elsősorban azzal nőttünk a vetélytársak fölé, hogy nagyon jól alkalmazkodtunk a helyi viszonyokhoz, minden zavaró külső körülménytől sikerült függetleníteni magunkat és a szerencsével sem álltunk hadilábon“. A DSB vezetője kiemelte: a küldöttség tagjai elsősorban fiatal, tehetséges versenyzők, akik évek óta sportiskolákban tanulnak. Németország történetének legsikeresebb téli olimpiáját zárta. Sportolói 12 arany, 16 ezüst és 7 bronzérmet nyertek, ezzel a nemzetek rangsorában az első helyen végeztek. (MTI)Ausztria: hatmillió tévénéző

Bécs. A várakozásnál gyengébb szereplés ellenére Ausztria lakosságának háromnegyede, azaz mintegy hatmillió néző látott legalább egyet a vasárnap véget ért Salt Lake City-i olimpia eseményei közül, s ez televíziós rekordnak számít. Az ORF toplistájának dobogójára a férfi alpesi sízők versenyei kerültek: a legtöbben – átlagban több mint két millióan – a lesiklást szurkolták végig, a második legnépszerűbbnek az óriás-műlesiklás bizonyult, míg a harmadik helyre a szuper-óriásműlesiklás „futott be“. A hazaiak kedvence, a három érmet, köztük egy aranyat begyűjtő Stephan Eberharter mindhárom viadalon rajthoz állt. A téli sportok egyik nagyhatalmának számító Ausztria 2 arany-, 4 ezüst- és 10 bronzéremmel meglepetésre csak a 12. helyen végzett a nemzetek közötti rangsorban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?