Az ország helyet kapott az INTERPOL által összeállított, a legtöbb autólopást elkövető tíz ország listáján is.
Keresés
Elnökválasztás: minőségi különbségek
Megtörtént. Ki hitte volna, hogy Johnson elnök 1968-as döntése után lesz még egy regnáló elnök, aki nem indul újra. Lyndon B. Johnson alelnök volt egyébként, a Kennedy elleni sikeres merényletig, majd 1964-ben elindult a 4 éves teljes elnökségért, amit szépen kitöltött, de nem újrázott.
Halad az új katonai kórház felépítése
Már elkezdődtek az előkészületi munkálatok az eperjesi katonai kórház felépítésében – jelentette ki Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tárcavezető tervei szerint jövő tavasszal megkezdődhet az épület felhúzása is.
A kanadai jegybank kamatot csökkentett
A kanadai központi bank már a második egymást követő kamatdöntő ülésén csökkentette az irányadó kamatlábat.
Tengerre sodort az erős szél egy cseh fiút Horvátországban
Az erős szél miatt rendkívül kedvezőtlen időjárási körülmények uralkodtak a tengeren.
Az államfő aláírta az EB észrevételeire reagáló Btk-módosítást
Peter Pellegrini államfő csütörtökön aláírta az Európai Bizottság észrevételeire reagáló Btk-módosítást.
137 km/órás sebességgel száguldott egy sofőr Dunaszerdahelyen
137 km/órás sebességgel száguldott egy fiatal sofőr Dunaszerdahelyen. A rendőrjárőr a maximális helyszíni bírságot szabta ki, de mivel a helyszínen nem tudta kifizetni, elvették a jogosítványát – tájékoztatott a közösségi hálón a Nagyszombati Kerületi rendőrség.
Oroszországban lassult az ipari termelés növekedése júniusban
Oroszországban az elemzők által vártnál is jobban lassult az ipari termelés éves növekedése júniusban az orosz statisztikai hivatal közlése szerint.
Hamarosan ismét Velencére figyel a világ
Az idei versenyprogramban huszonegy film igyekszik elnyerni az Arany Oroszlán djat, köztük olyan régóta várt alkotások, mint az Angelina Jolie-val forgatott Maria Callas-film, Todd Phillips Joker-folytatása és Pedro Almodóvar új filmje. A 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál augusztus végén rajtol.
Az energiabiztonság növelése helyett Ficóék az ukránokkal vívnak szócsatát
A Lukoilra kivetett ukrán tranzitstopnak, amely miatt az orosz cég leállította a Szlovákiába és Magyarországra irányuló olajkivitelét, egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja. A Fitch Ratings hitelminősítő szerint a leállás egyelőre nem okoz gondot, ám a kormánypártoknak kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy Ukrajnát támadják. Az ellenzék szerint Szlovákia is felelős a kialakult helyzetért.