Az eddigi adatok szerint legalább nyolcan sebesültek meg, köztük egy nyolc hónapos csecsemő a kelet-ukrajnai Harkiv városát ért kedd délelőtti rakétacsapásban – közölte az országos rendőrség.
Keresés
Művészeti nyári tábor: még van néhány szabad hely!
Augusztus 13-tól 16-ig tart a megyei fenntartású Zmeták Ernő Művészeti Galéria nyári tábora magyar gyerekeknek, ezen a héten zajlik a szlovák turnus.
Még szokják az új parkolóautomatákat Párkányban
Augusztus elsejétől új parkolási rendszert vezettek be és vadonatúj parkolóautomatákat helyeztek ki Párkányban. Egyelőre a városközpont három övezetében működik az új szabályzás.
Az első félévben 8,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában
Az első félévben a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az SaS tendenciózusnak tartja Michal Š. ügyész felfüggesztését
Az ellenzéki SaS szerint tendenciózus és célzatos döntés volt, hogy Maroš Žilinka legfőbb ügyész ideiglenesen felfüggesztette Michal Š.-t, a Legfőbb Ügyészség ügyészét. A TASR-t Ondrej Šprlák szóvivő tájékoztatta a párt állásfoglalásáról.
Újra nőnek a szlovákiai lakásárak
A szlovákiai lakóingatlanok kínálati átlagára az idei második negyedévben már 1,6%-kal nőtt az év elejéhez képest – derül ki a jegybank legfrissebb felméréséből, amely szerint ez az elmúlt két év első drágulása. Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban?
A nővérek alacsony kezdő fizetése demotiváló és fenntarthatatlan
A szlovák egészségügyben az alacsony bérek általában a képzett szakemberek külföldre távozásához vezetnek.
Egymillió euró értékű kokaint találtak banánok közé rejtve Görögországban
A görög hatóságok több mint egymillió euró értékű kokaint találtak Dél-Amerikából érkező banászállítmányba rejtve – közölte az athéni parti őrség kedden.
Kockaházak és fürdővárosok
Két főváros, két kiállítás, melyeket nem érdemes kihagyni a nyáron: mindkettő fókuszában az építészet áll. Olyan épületekről lesz szó, melyek nagyobb figyelmet érdemelnének, mint amennyit kapnak.
Nyilvános helyeken ürít Kakibandita, az új szlovákiai TikTok-sztár
Igen, jól olvasta: a közösségi hálón egy fiatal azt veszi fel, ahogyan nyilvános helyeken nagyvécézik, a végeredményt pedig követőinek mutogatja.