Az elektromos autók még mindig többe kerülnek, mint a belső égésű motorral üzemelők, de legdrágább elemük, az akkumulátor ára továbbra is csökken – áll a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál jelentésében.
Keresés
A külföldi sajtó szerint Fico autokrácia felé vezeti Szlovákiát, Šimkovičová pedig homofób
Rangos brit napilapok is beszámoltak a közelmúlt politikai eseményeiről.
Tokióban mesterséges intelligencia segít a nagyobb földrengések utáni mentésben
Mesterséges intelligencia (MI) által irányított rendszert állítottak munkába Tokióban, amely a magasban elhelyezett kamerák képeit feldolgozva meggyorsítja a nagyobb földrengések okozta károk észlelését és elhárítását.
FOTÓK: Ilyen virágot még nem látott... Pozsonyban most megtekintheti!
A titánbuzogány (Amorphophallus titanum) nevű növény ritka virága nyílt ki a pozsonyi Comenius Egyetem botanikus kertjében. Több mint két méter magas, és csak néhány évente egyszer, mindössze egyetlen napig virágzik. Ennek kapcsán a botanikus kert múlt kedden (augusztus 6-án) meghosszabbította nyitvatartási idejét.
A Művészeti Alapnál is tisztogatásba kezdett Šimkovičová
A kulturális miniszter felmentette a Művészeti Alap (FPU) tanácsának három tagját, akiket a korábbi tárcavezetők neveztek ki.
Készüljön a trópusi éjszakákra
A nappali hőség mellett az éjszakák sem lesznek kellemesebbek.
Oroszországban 9,1 százalékra gyorsult az éves infláció júliusban
Oroszországban 9,1 százalék volt az éves infláció júliusban a júniusi 8,6 százalék és a májusi 8,3 százalék után a statisztikai hivatal adatai szerint.
TRAGÉDIA: Meghalt egy nő, kirepült ütközés után az autóból
Halálos autóbaleset történt hétfő este az R1-es gyorsforgalmi úton a nagyszombati járásbeli Zavarnál.
125 éve született Alfred Hitchcock
1899. augusztus 13-án született Alfred Hitchcock angol rendező, a borzongatás nagymestere, olyan filmklasszikusok alkotója, mint a Psycho, A Manderley-ház asszonya, a Szédülés vagy a Madarak.
A legjobb országok a nyugdíjas évekre
A tökéletes hely kiválasztása a nyugdíjba vonuláshoz több, mint egy döntés - ez az élet egy örömökkel és pihenéssel teli fejezetének megteremtéséről szól. Legyen szó egy idegen város nyüzsgő utcáiról vagy egy csendes vidékről, a tökéletes hely megtalálása kulcsfontosságú.