A vatikáni bazilikát csúcsidőben 40 000 zarándok keresi fel. Közülük sokan a főhajó jobb oldalán kanyargó sor végére állnak, hogy megérinthessék Szent Péter híresen megkoptatott lábát. Csakhogy e gesztust nem tehették meg azok, akik ez év március 13-án jártak ott. A szobrot ugyanis váratlanul fehér lepel borította.
Keresés
Július a kertben
Amikor a víz már forr
A csemegekukorica ízét a benne levő cukortartalom határozza meg. A legtöbb cukor a zsenge, tejes érésű szemekben van. Az ennél előrehaladottabb, viaszérésben már kevesebb a cukor. Ezért a szedés idejét jól kell időzíteni, hogy a legfinomabb termést nyerjük.
Kormányok jönnek és mennek, az anyagi, az érzelmi, az értelmi infláció mélyül
A nagy soknemzeti összeborulás esztendejében kampányo-lunk, kampányolga-tunk. Ebben az átmeneti egybeolvadásban egyesek már az eljövendő kontinensállamot vélik lelki szemeikkel látni.
A DNS-varázsló
Szép nagy derék ember. És milyen elegáns. Meg az az ősz halántéka neki..., az összhatáson még az enyhén vastagodó derék sem tud rontani.
Családépítés a holnap gyermekeivel
Az állami gondozott gyerekek kissé vegyesebb érzésekkel várják a vakációt, mint iskolatársaik. Hogy a nyári szünetben végre nem kell tanulni, leckével bíbelődni, számukra is ismerős öröm. Az pedig, hogy kirándulásokat, táborokat szerveznek nekik, már-már természetesebb, mint egy átlagos családban élő gyerek számára.
Kedves „Ismeretlen”!
Elnézést, hogy így szólítom, de sajnos sem a nevét, sem jeligét nem írt levelére. Kézírásán valóban nyomot hagytak a rossz közérzet és hangulat jelei, hiszen érzelmi problémáinkat csak egy darabig tudjuk „elrejteni” önmagunk és a külvilág elől.
Görbe tükörben a grafológus és az írásszakértő
A sorozat előző részében már részletesen foglalkoztunk a grafológia és az írásszakértés azonosságaival, eltéréseivel és a kompetencia-határokkal. Most egy kicsit más szemszögből – talán könnyedebb megfogalmazásban – szeretném bemutatni a két szakma jellemzőit.
Nézzünk a hastáncosnők „szoknyája alá”!
A nyári szabadságok idején bizonyára sok kedves olvasó találkozik az éjszakai programokon hastáncot művelő hölgyekkel (urakkal). A hastánc kategóriájáról megoszlanak a vélemények, ezért most egy kicsit más szemszögből szeretnénk rávilágítani erre az ősi eredetű, művészi szinten is űzhető kifejezésmódra.
Jó lenne egy kis zsebpénz?
Aki a nyár folyamán javítani szeretne anyagi helyzetén, egy kis zsebpénzt szerene keresni, van rá lehetősége. Ha böngészni kezdesz az interneten, több weboldalt is találhatsz, amelyek közül kiválaszthatod a számodra leginkább megfelelőt.
Véget ért a suli! Jöhet a buli!
Hát végre elérkezett ez a nap is. Ma minden diák megkapta a bizonyítványát. Van, aki büszkén viszi haza, van, aki szemlesütve adja át szüleinek.