A nagy soknemzeti összeborulás esztendejében kampányo-lunk, kampányolga-tunk. Ebben az átmeneti egybeolvadásban egyesek már az eljövendő kontinensállamot vélik lelki szemeikkel látni.
Kormányok jönnek és mennek, az anyagi, az érzelmi, az értelmi infláció mélyül
Az elméletek és elképzelések oázisától karnyújtásnyira a meghazudtolhatatlan tapasztalat, amely máris polarizáltságról regél. A fényes jövő hamis igézetén túl a gyökös valóság felségterülete. Az az elmarasztalhatatlan tapasztalat, hogy a nagyok mindig átnyúltak a kicsiken! S a fokozatosan növekvő zűrzavarban aztán mindannyian fizettünk. Az emberiség százezrei, gyakran milliói sínylették meg az esendő ember általi, nem éppen önzetlen kísérleteket.
A naggyá álmodott Európa, afféle jól tömött, jól bélelt, gazdag világhatalomféle. Mondanunk sem kell: erről álmodtak négy-öt emberöltővel korábban eleink. Egy békés és örökké fényesen derűs államhatalomról: nyugalmas kontinensről. Aztán a következő nemzedékek kivétel nélkül megtanulták a leckét, ami szerint fegyverrel nem tartható és nem védhető meg a földi béke. Országok embermilliói váltak üldözöttekké, kisemmizettekké s földönfutókká. Nemzet nemzet elleni uszításával százezrek jutottak a kitoloncoltak sorsára, váltak olcsó prédává. Csak tessék végigjárni a temetőkerteket, ha nincs erőnk önvallomástételre, és nincs érkezésünk megvallani eleink veszteségeit! Kopott, régi sírok domborulatai alatt száműzöttek vagy száműzetés közben elhunytak pihennek s vallanak. Európa valamennyi nemzetének fia, lánya, gyermeke képviselve van e nyomorúságos futásban. Felvidéki magyar, száműzött német, elkergetett zsidó, bulgáriai török, szerbiai albán – hadd ne soroljam tovább!
Emlékeznünk kell. Emlékeznünk, éspedig egy értelmesebb jövőkép miatt. Emlékezzünk csak a szovjethatalmat és annak gépezetét irányító oroszokra, akik nemzetféltésükben nációkat száműztek és szigeteltek el. És gondoljunk csak a nyugati politológusokra-tudósokra, akik e hatalom megszűnése előtt évtizedekkel megjósolták, hogy a nevezett világhatalmat majd szétveti a nemzetek közti belső ellenségeskedés és egyenjogúság-igény. És mi tagadás: megrecscsentek a Szovjetunió eresztékei. És a művi alapon megszerkesztett és a fegyverek erejével fenntartott „új és békés Európa” mítosza is leáldozott bizony, gyötrelmes körülmények közt. Az álmodott nyugalom, a szerkesztett és időerősnek hitt egység felbomlása utáni pusztításnak és káosznak ma mindanynyian elszenvedői, ügyködő alanyai vagyunk. 1989 után országok aprózódtak fel. Erőtlen és meddő törpeállamok jöttek létre. És ezek a múlttalan-hagyománytalan régiók gazdasági, értelmi és szellemi perifériákká váltak, s hullottak alá mind mélyebbre a jelen különböző fokozatú rostáin, mígnem megállapodhattak a harmadik vagy a negyedik világ szintjén. Kormányok jöttek és távoztak. Az anyagi, az érzelmi, az értelmi infláció mélyült, és mi tehetetlenül néztük leáldozásunkat. Ma ennek a tapasztalatnak vagyunk begyűjtői-hordozói és elviselői.
1989!
Tízegynéhány esztendővel ezelőtt a kontinensből lekaszabol Rész-Európa több tucatnyi nemzete – a mélységes igézetből ébredve – utat keresett önmagának. Csakhogy maga az út ebben az esetben elvont fogalommá minősül. Éppúgy, mint a haladás. Most, ebben a kínálkozó közelképben is több az áhítat. Több az emberi és nemzeti óhajokból áramló sugárkéve. Hiszszük: már tartozunk valahová. Hiszünk. Mögöttünk az idő tüllje által takart valóság. Előttünk: az idő tüllje által fedett bizonytalanság. Kampányolni. Kampányolgatni. Itt. Ott. Középtájt. Mondjuk: az erőtlen semlegességben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.