A leendő nyugdíjasok kegyeiért nyolc magánnyugdíjpénztár szállt harcba 2004 végén; belőlük mára hat maradt, kettőt felvásároltak. Az intézményeket főleg nagynevű, ismert, tőkeerős cégek hozták létre, melyek komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a nyugdíjbiztosítás területén.
Keresés
ALAPVETŐ TUDNIVALÓK
A nyugdíjspórolásról szóló törvény értelmében 2005. január 1-jétől megkezdhették működésüket a magánnyugdíjpénztárak. Ettől a dátumtól köthettek szerződést velük azok, akik a kétpilléres rendszert választották.
Június végéig még dönthetünk
Pozsony. A második Dzurinda-kormány legsikeresebb reformja talán a nyugdíjreform volt; legalábbis így vélekedik a lakosság döntő hányada, több mint 62 százaléka. Lassan lezárul az első fejezet, június végéig lehet még dönteni arról, hogy az egy- vagy a kétpilléres rendszert választjuk.
Az Animal Cannibals Gútán
Gúta. A hip hop zenei esték keretén belül 2006. április 15-én este a helyi Billiard Clubban kerül sor a nemzetközi Hip Hop Jam találkozóra, melynek sztárvendége az Animal Cannibals lesz. A rendezvényen fellép még a Deniz, a komáromi Crisis és a próféták, valamint a Winyl Warriors banda és lesz élő scratch show is.
Ösztönzés a németnyelv-tanulásra
Augusztus 30. és szeptember 2. között rendezik meg Nyitrán a Szlovákiai Némettanárok és Germanisták Társaságának 8. Nemzetközi Szakkonferenciáját.
Művészet továbbadni a mesét
Szímő. Három iskola több mint harminc diákja vett részt hétfőn a szímői Jedlik Ányos Alapiskola népmesemondó versenyén, amelyet az intézmény a Csemadok helyi alapszervezetének ötlete nyomán negyedszer szervezett meg.
A napkollektor működése
A napsugárzást a különböző tárgyak anyaguktól, kialakításuktól függő részarányban visszaverik, elnyelik vagy átengedik. Hő akkor keletkezik, ha a napsugárzást az anyag elnyeli. Ezért a napkollektoros hőhasznosító berendezések célja a napsugárzás minél nagyobb részarányú elnyelése.
Újdonság a hőszivattyú
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Magas ára ellenére az elmúlt években egyre többen vásárolnak hőszivattyút. Ez a környezet energiájának hasznosítására szolgáló berendezés, mellyel lehetséges fűteni, hűteni, meleg vizet előállítani.
Olcsó, természetes energiaforrás
Az elmúlt évek gáz- és villanyáremeléseinek – a házak hőszigetelésével foglalkozó cégek mellett – az alternatív fűtési és vízmelegítési rendszerek gyártói örülhetnek. Ennek köszönhetően Szlovákiában is egyre több házon jelennek meg a napkollektorok, de nem panaszkodhatnak az egyéb technológiák gyártói sem.
Húsvételőzetes az iskolában
Gúta. A II. Rákóczi Ferenc magyar alapiskola az elmúlt hétvégén húsvétváró játszó- és alkotónapot tartott, melynek célja az ünnephez kapcsolódó népi mesterségek megismertetése a gyermekekkel.
A gyermekek betekintést nyerhettek a tojásfestés rejtelmeibe, különböző húsvéti asztali díszeket készítettek.